|
Szabad az út Bajnai előtt
Gyurcsány Ferenc háttérbe vonulása előtt még kritizálta a jobboldalt
Az elmúlt két hétben jelentős változás ment végbe a Magyarországon kormányzó szocialista párton belül. Miután Gyurcsány Ferenc belátta, hogy át kell adnia miniszterelnöki pozícióját, végeláthatatlan egyeztetések, névröpködtetések kezdődtek, aztán szép lassan tisztult a kép. A hétvégén pedig szinte minden főbb kérdés a helyére került.
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) lecserélte kormányfőjét és pártelnökét. A vasárnapi kongresszus megszavazta, hogy Bajnai Gordon legyen a miniszterelnök-jelölt, Lendvai Ildikó pedig a pártelnök. Bajnai egy évnél tovább nem kíván maradni, de közölte: addig vállalja a feladatot, ameddig a párt biztosítja számára a parlamenti többséget. Gyurcsány Ferenc egyértelművé tette: nem alakít új pártot, a magyar baloldal megújulásáért dolgozik a jövőben. Utódja fő céljának azt nevezte, hogy kivezesse Magyarországot a válságból, védje a munkahelyeket, a családok otthonát, megerősítse a magyar gazdaságot, s egyben tartsa az országot. Miután megválasztották, arról beszélt, hogy nagy szüksége lesz a szocialista frakció bizalmára, arra, hogy támaszkodhasson rájuk, amikor már "nincs hová hátrálni".
A miniszterelnök-jelöltet Gyurcsány Ferenc ajánlotta a küldötteknek. A volt pártelnök búcsúbeszédében emlékeztetett hitvallására, mely szerint a politikának elsősorban az a célja, hogy jövőt adjon egy nemzetnek, egy közösségnek. A helyzetről szólva azt mondta, természetesnek tekinti, hogy most a magyar baloldal élén és a kormányban változtatni kellett. A hamarosan a miniszterelnöki bársonyszékből is távozó politikus szerint komoly baj, hogy a magyarországi jobboldal egy része szemben más európai konzervatív erőkkel felül akarja írni az alkotmányt, fizikai megsemmisítéssel fenyegeti társait, riválisait, kirekeszti őket a nemzetből, és azt gondolja, csak ők a haza. Gyurcsány Ferenc azt is elmondta, hamarosan néhány hetes pihenőre megy, de visszatérte után sem tervez nyilvános beszédeket, legalábbis egy ideig. Biztosította párttársait, nem alapít új politikai szervezetet, hanem az MSZP-n belül, az új kormányt és pártelnököt támogatva küzd majd a baloldal és az ország sikeréért.
A pártelnöknek megválasztott Lendvai Ildikó a 2006-os választásokat felidézve arról beszélt, hogy akkor Gyurcsány Ferenccel maga is teli torokból fújta: "Igen, igen", "Gyere bátran Magyarország!" Az út azonban nehéz volt, egyre kevesebben mentek velük, és azokra sem figyeltek eléggé. Mások meg kényelmesebb utat hazudtak, fülbemászóbb nótákat fújtak, s őket könnyebb volt követni. A szocialisták Lendvai szerint arra mentek, amerre kellett, a távozó miniszterelnök-pártelnököt pedig nem szégyellik, hanem büszkék rá. A frakcióvezető bejelentette, olyan formában kívánja vezetni a pártot, ahogy korábban nem volt szokás. Frakcióvezetői helyét egyébként Mesterházy Attila veheti át.
Miután tegnapelőtt az SZDSZ országos tanácsa is Bajnai támogatásáról döntött, a konstruktív bizalmatlansági eljárást követőn, leghamarabb április 14-én léphet új hivatalába a gazdasági szakember.
KISZó-összeállítás
|