A témát előző Házunk tája rovatunkban kezdtük és ma zárjuk le. Kocsis Imre tivadarfalvai baromfitenyésztő sok olyan apróságnak tűnő, mégis lényegbevágó szakmai fogást is elmondott, amelyek helyhiány miatt nem kerültek be előző írásunkba. Azokra azonban az anyagi haszon és eredményesség érdekében is érdemes odafigyelni.

– Ott hagytuk abba, hogy eldöntöttük a hasznosítási irányt, beszereztük a megfelelő takarmányokat, gyógyszereket és vitaminokat. Hogyan tovább?

– A baromfitenyésztés a legtöbb gazdálkodó számára a vásárlással kezdődik. Nagyon melegen ajánlom, hogy aki teheti, közvetlenül a csirketelepen vásároljon és ne a piacon. Ennek az a lényege, hogy ott megfigyelhetjük a nevelés körülményeit is. S amennyiben úgy ítéljük meg, hogy nem megfelelő, elállhatunk a vásárlástól. Viszont mindenképpen érvényes egy aranyszabály: vásárláskor az a legfontosabb, hogy megvizsgáljuk a csibék ürülékét. Egyértelmű ugyanis, hogy borzas, rossz kondíciójúakat senki nem vesz meg, mert megeshet, hogy ott már valamilyen betegség lappang. Példának okáért, ha a baromfiürülék híg és barnás-vöröses elszíneződésű, akkor a már említett baromfi-kokcidiózissal fertőzöttek a csibék. Az egészséges állománynál a trágya szürkés színű, jól formálódott hurkácska. Ha tehát hasmenésre, bélfertőzésre utaló nyomokat látunk, inkább máshol vásároljunk.

– A baromfiistállónál mire figyeljünk?

– Legfontosabb teendőnk a megfelelő hőmérséklet biztosítása. Mostanra ugyan kimelegedett az idő, de ne feledjük, hogy a napos- csibének 33 fokos, míg a háromhetes, előneveltnek éjjel-nappal 16-18 fokos meleget kell biztosítanunk. Az is fontos továbbá, hogyan fűtjük az istállót. Sokan gázkonvektorokkal melegítenek, és nem, vagy rosszul vezetik el az égéstermékeket. Ez produktivitás-vesztéshez vezet, mivel csökken az istálló légterének oxigéntartalma. A gázfűtés ráadásul rosszul szárítja az alomnak használt fűrészport. A nedves, meleg alomban elszaporodhatnak a kórokozók. A legjobb – bár igen nagy befektetést igénylő – módszer a vízkeringéses központi fűtés, de ennek hiányában egy jól szelelő fatüzelésű dobkályha is megfelelő lehet.

– Az etető- és itató-berendezéseknek milyeneknek kell lenniük?

– Elsősorban a könnyű fertőtlenítésre és arra figyeljünk, hogy a víz fontosabb, mint a táplálék. Már a naposcsibe is napi 10–15 gramm ivóvizet igényel, a tojótyúkok meg napi 150 grammot is megkövetelnek. A legjobb módszer a mára elterjedt önitatók alkalmazása, hiszen azokkal elkerülhetjük, hogy alom és trágya kerüljön az ivóvízbe. Az itatókat napi rendszerességgel el kell mosni, és soha ne alkalmazzunk ócska lábasokat, egyéb edényeket e célra. Ez persze sok gazda számára felesleges macerának tűnik, de higgyék el, a bajt, vagyis a fertőzéseket sokkal olcsóbb megelőzni, semmint később méregdrága antibiotikumokkal kezelni.

Összességében elmondhatjuk, hogy ha a megfelelően immunizált állományt, tiszta, rendezett körülmények között, minőségi takarmánnyal és friss ivóvízzel látjuk el, sokkal hatékonyabb lehet a gazdálkodás. Ezek persze nem hétpecsétes titkok, de a sokéves szakmai tapasztalat azt mutatja, hogy bizony sokan próbálnak spórolni a fent említett tényezőkön. Amikor pedig elhullást tapasztalnak, rögtön az előnevelőt vagy a tenyésztőt szidják, holott jobban tennék, ha saját magukban keresnék a hibát.

Matúz István