|
Előtérben a környezetvédelem
A környezetvédelmi feladatok aktualitása, a meglévő problémák megoldása, újak felvetése, előrejelzése volt a Veszprémben a Magyar Professzorok Világtanácsa (MPV) és a Pannon Egyetem szervezte nemzetközi környezetvédelmi konferencia témája. A fórum résztvevői között kanadai, szlovákiai, romániai és kárpátaljai kutatók is voltak. Vidékünket az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Elektronfizikai Kutatóintézetének (EFKI) négy, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Vegyi Karának két munkatársa képviselte.
A résztvevőket Rédey Ákos professzor, a Pannon Egyetem rektora üdvözölte. Beszédében kiemelte, hogy a veszprémi egyetem már a második konferenciát rendezi meg karöltve az MPV-vel ebben a témakörben. Csépe Valéria, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese a környezet jobbításának folyamatában a nevelés és az oktatás fontosságát, az emberi mentalitás megváltoztatásának szükségességét hangsúlyozta, elismerve, hogy mindez hosszú időt vesz igénybe, de nélkülözhetetlen.
Ezután Kecskés Mihály professzor, az MPV elnöke átadta Rédey Ákosnak a Pro Universitate et Scientia Emlékérmet, amellyel az MPV a rektor sokévi tudományos és tudományszervezési munkásságát ismerte el.
Két nap alatt 28 előadást hallgattak meg a fórum résztvevői. Az ungváriak közül Tarics Zoltán, az EFKI tudományos titkára Kárpátalja ökológiai helyzetéről beszélt. Kitért az erdőgazdálkodással kapcsolatos problémákra, a hulladékok elhelyezésének kérdéseire, a Tiszán ukránmagyar együttműködéssel elkészült AIBC "Tisza"-rendszerre, amelyben 40 információs mérőrendszer működik automatikus üzemmódban (mini mérőállomás, információtovábbítás). Lengyel Sándor, az EFKI tudományos főmunkatársa az intézetben kidolgozott analitikus módszerek a radioökológiai vizsgálatokban való alkalmazásáról tartott előadást. E sorok írója, az EFKI tudományos főmunkatársa a Kárpátok hegyi folyói iszapjának radiológiai monitoringját ismertette, amelyet az intézet kutatói végeznek már évek óta. Ruszlan Marijcsuk, az UNE Vegyi Karának docense a hibrid szerves-szervetlen anyagokról tartott előadást.
Oleg Parlag,
az EFKI tudományos főmunkatársa, a fizikai és a matematikai tudományok kandidátusa
|