|
BL: a Liverpool legyalulta a Realt
A Real Madridot oda-vissza elintézte a Liverpool, a spanyolok zsinórban ötödször hullottak ki a foci BL nyolcaddöntőjéből. A Juventus nagyot küzdött a Chelsea ellen, de végül ebből a párból is az angolok léptek tovább. A Villarreal nyerni tudott Athénban, a Bayern Lisszabon után Münchenben is csúfosan verte a Sportingot.
A Liverpool egyetlen percig sem adott esélyt a Real Madridnak, az 10-ra megnyert első nyolcaddöntő után hazai pályán is nekiugrottak a spanyoloknak és 40-ig meg sem álltak. Torres szerezte meg a vezetést az angoloknak, majd egy egyértelműen jogtalan tizenegyesből meg is duplázta előnyét a Liverpool, amit Gerrard értékesített. A fordulás után a csapatkapitány akcióból is betalált. A hajrában pedig az öt perce pályán levő Dossena is lőtt egyet, így a Real Madrid már-már megalázó különbséggel esett ki a BL-ből.
A sérüléséből nemrég visszatérő Michael Essien, valamint Didier Drogba gólja juttatta BL-negyeddöntőbe a Chelsea csapatát: a londoni "kékek" 22-t játszottak a Juventusszal a torinói Olimpicóban, ezzel pedig 32-es összesítéssel jutottak a negyeddöntőbe. A "zebrákon" nem segített Iaquinta és Del Piero gólja, inkább Chiellini kiállítása pecsételte meg a sorsukat.
A Bayern München nem elégedett meg a Sporting lisszaboni megalázásával, hazai pályán is iszonyúan elverte a B-csapattal érkező portugálokat. A németek már a szünetben 41-re vezettek, ám nem álltak le a lefújásig, történelmi veréssel küldték haza a BL szintjéhez méltatlan Sportingot: 71.
A Panathinaikosz nem tudott élni az idegenben elért 11 adta lehetőséggel, a Villarreal Athénban 21-re győzött, ezzel a spanyolok jutottak a legjobb nyolc közé.
KISZó-összeállítás
|