|
Elfogták a korrupt milliomos exbírót
Már rendőrségi fogdában várja ügyének bírósági tárgyalását a százezer dolláros kenőpénz elfogadásával vádolt volt lembergi bíró.
Igor Zvaricsot anyósa házának a padlásán fogták el a titkosszolgálat kommandósai, s azonnal a fővárosba szállították, ahol az egyik kerületi bíróság a főügyészség kezdeményezésére gyorsított eljárás keretében előzetes letartóztatásba helyezte.
A főügyészség 2008. december 3-án indított vizsgálatot Zvarics ellen, aki akkor még a Lembergi Fellebbviteli Közigazgatási Bíróság elnöke volt. A hatóság százezer dolláros kenőpénz elfogadásával gyanúsította meg. Másnap házkutatást rendeltek el hivatali szobájában és lakásában, ahol együttvéve 1 millió dollárt és 300 ezer hrivnyát találtak. Hét társánál szintén házkutatást tartottak. A tárgyi bizonyítékok lefoglalása után Zvarics rosszul lett, kórházba szállították, ahonnan pár nappal később nyomtalanul távozott. Időközben felmentették hivatalából és december 15-én körözést adtak ki ellene, de egészen mostanáig nem sikerült a nyomára bukkanni.
A meglehetősen nagy médiavisszhangot kiváltó korrupciós botrány hatására Mikola Oniscsuk igazságügy-miniszter ígéretet tett arra, hogy az exbíró ügyének tárgyalását kiemelten kezelik majd, nem engedik meg, hogy elhúzódjon és süllyesztőbe kerüljön az egész.
Közben az ENSZ szakértői egyik minap megjelent elemzésükben Ukrajnát egy olyan országként mutatják be, ahol nem csak a hatalmat, de az élet minden területét teljes korrupció szövi át.
|