A híradásokban látjuk, halljuk, az újságokban olvassuk, saját bőrünkön pedig nap mint nap tapasztaljuk, hogy Ukrajnát különösen nehéz, olykor már-már kilátástalannak tűnő helyzetbe taszította a globális válság. Hiába kozmetikázták az elmúlt években a csak "arra" való hivatalok a gazdasági és szociális mutatókat, a csak külsőleg szépbe öltöztetett test belseje bizony immun-gyengének bizonyult, amikor egy világvírus formájában az országot is elérte a járvány. Miután egyre nyilvánvalóbbnak látszik, hogy hatásos külföldi gyógykezelésben nemigen részesülünk, sürgősen rá kell döbbennünk, önerőből kellene kikísérletezni azt a bizonyos orvosságot. Csakhogy a beteg állapotát elnézve, ma még senki sem ismeri a gyógyítás receptjét.

Az ember fia szinte nem hisz a fülének, mikor azt hallja a kormánytól, hogy ura a helyzetnek és a pillanatnyi káoszért az elnök környezete vagy éppen az ellenzék a felelős. Az egymásra mutogatás persze fordítva is igaz.

Már hogy a fenében ura a helyzetnek, amikor az elmúlt fél évben a felére csökkent a hrivnya vásárlóértéke, miközben egy árva petákkal sem nőttek a keresetek, sőt, már annak is örülnünk kell, ha egyáltalán fizetés üti a markunkat. Az inflációs folyamat már több mint egy éve Ukrajnában a legerősebb az egész öreg kontinensen. A nemzeti fizetőeszközben őrzött megtakarítások és beruházásra szánt keretek értéke megfeleződött, ezzel párhuzamosan pedig a devizában eladósodottak kamatterhei a duplájára nőttek. Szinte naponta hallunk emiatti elkeseredettségükben megkísérelt öngyilkosságokról... Kis- és nagyvállalkozások zárnak be, jobb esetben csak csökkentik kapacitásukat, a folyamat eredményeként ezerszámra nő a munkanélküliek száma. Hivatalos adatok szerint már közel egymillióan vannak állás nélkül, a valósághoz biztosan közelebb álló becslések szerint viszont minimum kétszer ennyien. Nem kell gazdasági szakértőnek lenni ahhoz sem, hogy tudjuk, a közel tízszázalékosra tervezett költségvetési hiány és a gazdaság a legoptimistább várakozások szerint is legalább ötszázalékos visszaesése katasztrófaközeli állapotba taszítja az amúgy is robbanásig feszült társadalmi-szociális viszonyokat. Csak a legfrissebb példa: februárban a szükségeshez képest kétmilliárd hrivnyával kevesebb folyt be a Nyugdíjalap számlájára. S bár a felsorolás közel sem teljes, már ennyiből is leszűrhető: a kabinet állításával ellentétben egyáltalán nem eltúlzottak azok a nemzetközi szakvélemények, miszerint Ukrajnát a fizetésképtelenség, vagy ahogy ők mondják, államcsőd fenyegeti.

Mindezek fényében különösen elszomorító, de egyben tanulságos is, hogy a legfelső szintű államvezetés a gyors és határozott kiútkeresés helyett a közelgő elnökválasztási kampánnyal van elfoglalva. Ukrajna az egyetlen ország a régióban, ahol átfogó gazdaságélénkítő program helyett csupán látszatintézkedéseket – a legújabb ilyen a parlamenti képviselőket megillető kedvezmények megszüntetése és fizetéseinek csökkentése – foganatosítanak. Az öt évvel ezelőtti narancsos forradalom óta nem titkoltan elnöki ambíciókat tápláló miniszterelnök ha eddig nem tette meg, most már végképp nem engedheti meg magának, hogy életbe léptesse a Nemzetközi Valutaalap és a többi meghatározó pénzügyi szervezet által sürgetett megszorításokat. A bársonyszékét bármi áron megtartani igyekvő államfő is inkább csak másra mutogat és hangzatos kijelentéseket tesz, semmint bármilyen reformot is elindítson.

Ebben a helyzetben a legnagyobb ellenzéki erő sem törekszik már vehemensen a kormányváltásra, hiszen pillanatnyilag az ország kormányrúdjánál állni nem éppen hálás és irigylésre méltó feladat. Egyáltalán nem lepődnék meg, ha a mostani törvényhozás legtöbb mandátummal bíró pártja valahogy kierőszakolná a jövő januárra tervezett elnökválasztással egyidejűleg sorra kerülő parlamenti, sőt, talán a helyhatósági választásokat is. Ugyanis az egész szituáció éppen számukra hozhatja a legnagyobb politikai előnyt.

Dunda György