| 2009. március 5., csütörtök |
Országos közéleti lap |
V. évfolyam, 32-33. (705-706.) szám |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Az anyanyelvű oktatás megőrzésének ügye és az államnyelv elsajátításának elősegítése volt az, ami egy asztalhoz ültette Beregszász városának vezetését, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Kultu-rális Szövetség (KMKSZ) képviselőit. S mint kiderült, ha van rá akarat, a két meg-határozó magyarságszervezet igenis képes az együttgondolkodásra és cselek-vésre. »»
|
Máig sok a kérdőjel a kalózok négy és fél hónapos fogságából feb-ruár derekán váltságdíj fejében kiszabadított Fayna teherhajó ügyét öve-ző kérdésben. A nagy nyilvánosság előtt csupán az ismert, hogy az uk-rán vízi jármű több tízmillió dollárt érő katonai rakománnyal tankokkal, fegyverekkel a fedélzetén Odesszából Kenyába tartott, amikor tavaly szeptember 25-én kalózok egy csoportja 180 mérföldre a szomáliai par-toktól túszul ejtette. »»
|
Drágulás, drágulás és újabb drágulás tapasztalható a patikákban. Úgy tűnik, a tavaly októberben magasba kúszott árak már-már megál-líthatatlanul a csillagos ég felé törnek. A monopóliumellenes bizottság ugyan kibővítette azon nagybani forgalmazó vállalatok listáját, melyek gyaníthatóan indokolatlanul emelték áraikat, ám ez nem vigasztalja a vá-sárlókat. Folyik az egymásra mutogatás, ám, hogy valójában ki akar meggazdagodni az állampolgárok egészségén, azt senki sem tudja megmondani. »»
|
Sikeres évet zárt a Csapi Nyugdíjasklub. A titok abban rejlett, hogy a város támo-gatta az időseket, fejtette ki Balogh Alice elnök. Ennek köszönhetően néhány kirándu-lásra is lehetőség nyílt. Elzarándokoltak a Vereckei-hágóra, a Szolyvai Emlékparkba és a dolhai turulhoz. »»
|
A szigorított közlekedési bírságok bevezetése óta eltelt időszak tapasztalatai ve-gyesek. A rendőrök örülnek, mert mintegy negyven százalékkal visszaesett a közleke-dési balesetek száma. Az autósok viszont nem mindig értenek egyet a rendfenntartó erők szigorával. »»
|
A tavalyi Beregszászi Napok rendezvénysorozat keretében megrendezett szépségverseny nyertese Aljona Kononenko volt. Az Ungvári Művészeti és Közművelődési Kolledzs koreográfia szakos végzős hallgatója a cím mellé egzotikus utazást nyert. Az utalványt felajánló Babják Zoltán, a Club Thermal Peregium utazási iroda igazgatója nyújtotta át. Aljona a fáraók földjét, Egyiptomot választotta. A nyertest barátja is elkísérte. »»
|
A 40-es években már a grundon rúgta a bőrt. Az Ungvári Szpartakban lett iga-zolt játékos, majd a Kijevi Dinamo hálóőre lett. Szabó József csapattársa nem csak a pályán volt sikeres, edzőként sem vallott szégyent, majd 12 évig a megyei labdarúgó szövetség elnökeként szolgálta a sportágat. Ma is aktívan sportol és szervezi vidékünk labdarúgóéletét. Nem másról, mint a napokban 70-ik születés-napját ünneplő Havasi Andrásról van szó. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |