Február 26-a számomra éppen olyan csendesnek tűnt, mint a tavalyi. Vagy mint 25-e vagy 27-e. Nem volt ünnepi rendezvény, hivatalos nyilatkozat, esetleg pezsgőbontás. Pedig nem akármilyen dátumról van szó. Húsz éve annak, hogy első elnökének, Fodó Sándornak a születésnapján, 1989. február 26-án megalakult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ).

Az ilyen évfordulók alkalmasak arra, hogy mindenki végig- és újragondolja az eseményeket. A stratégiát, a célokat, az eszközöket. Azt, hogy mi az, ami az elképzelésekből megvalósult, s mi az, ami nem. Merre is visz az a bizonyos "végzet", s azt is be kell ismerni legalább önnönmagának, hogy mikor is lépett a szervezet az előtte álló szűk palló mellé, és miért.

"Jót s jól! Ebben áll a nagy titok." – írta egykor Kazinczy Ferenc. Hogy ez a fajta gondolkodásmód a mai KMKSZ-re igaz-e, jellemző-e vagy sem, mindenki döntse el maga. Az viszont tény, hogy két évtizeddel ezelőtt e gondolat jegyében alakult meg a kulturális szövetség. Az a pillanat és az azt követő néhány esztendő így, utólag "áldott békeidőnek" tűnik. Egy olyan periódusnak, amikor a kárpátaljai magyarság politikai szempontból egységes volt. Értékelték az egymás iránti toleranciát, az együttgondolkodást és -működést, és az akkor elért eredmények így utólag sem tűnnek csekélynek.

Mert közösek voltak a célok, és ugyanaz a lelkesedés fűtött mindenkit. Ha van valami, amit nemcsak hogy érdemes, hanem mihamarabb szükséges 1989-ből meríteni, visszahozni a mába, gondolkodásunknak ismét integráns, ugyanakkor természetes részévé tenni, az az egymás iránti tolerancia, az együttműködés, a közös fellépés. Éppen azok a tényezők, amely nélkül maga a KMKSZ sem jött volna létre. És ha van valami, amit a mából ki kell gyomlálni, az az acsarkodás.

Persze, 1989. február 26-a többet soha nem fog visszajönni. Ma már szervezetileg és politikailag kétpólusú a kárpátaljai magyarság nemzeti értékek mellett elkötelezett része. A baj nem ez, hanem az egymás megértésének, tiszteletének, a közös gondolkodásnak és tervezésnek a hiánya. Hogy erre milyen nagy szükség van, azt a legutóbbi választások is igazolták. Mert az nem megy, hogy itt, Kárpátalján (vagy bárhol) a magyarnak a magyar legyen a legnagyobb ellensége.

Fodó Sándor sem ezt akarta.

Tóth Viktor