| 2009. március 3., kedd |
Országos közéleti lap |
V. évfolyam, 31. (704.) szám |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Szerkesztőségünkben töltött szakmai gyakorlatuk során kapták feladatul a Kijevi Szlavisztikai Egyetem ungvári fiókintézetének másodéves magyarangol szakos hall-gatói, hogy készítsenek karcolatot, riportot, interjút. Azt ígértük, az arra érdemeseket kö-zöljük a lapban. A Baksa Tiborral, Csongor polgármesterével készült interjú ezek egyi-ke. »»
|
Az elmúlt hónapokban a sajtó több ízben foglalkozott az aknaszlatinai sóbánya hányatott sorsával, valamint a településen található országos és megyei allergológiai kórházak ebből faka-dó kilátástalan helyzetével. Jaroszlav Csonka most újabb fejleményekről számolt be lapunknak. »»
|
Vannak művészemberek, akik sokféle kanyart és kitérőt tesznek az élet or-szágútján, míg végre célba érnek. Valami ilyen játszódhatott le Gönczy Tivadar képzőművész esetében is, hiszen igencsak messziről indulva jutott el a Tisza-parti tájképekig. »»
|
A megyei közigazgatás legutóbbi kollégiumán napjaink legfontosabb kérdését tárgyalták. Jelesül: ideális esetben milyen körülmények között és mennyi idő alatt lehetne kilábalni a pénz-ügyi és gazdasági krízisből? Kiindulási alapnak 2008 eredményeit vették, amelyek az elmúlt évek számadataival ellentétben most nem a pozitívumokat, hanem sokkal inkább a negatívumokat tükrözik. Keresték a kiváltó okokat, illetve a megoldás lehetőségeit. »»
|
Többszöri elhalasztás után a parlament elnöke és a miniszterelnök találko-zott a polgármesterekkel. Az eseménnyel kapcsolatban a Kommerszant úgy fo-galmazott, hogy Volodimir Litvin és Julija Timosenko megkísérelte a saját olda-lára állítani a városok és községek vezetőit. »»
|
Izgalmas tavaszt ígér a spanyol, az olasz és a francia bajnokság. A listavezetők pontokat vesztenek: az üldözők viszont jó formában vannak. Kisebb-nagyobb előnnyel azért még mindig vezet a Barcelona, az Inter és a Lyon. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |