|
Élet-Jel: itt a második!
Immár a második száma is megjelent az önállósult, formailag és tartalmilag is megújult Élet-Jel közművelődési magazinnak.
Címlapján az I. világháború hőseinek nagydobronyi emlékműve látható, mögötte a református templommal. Döbbenetes felvétel, melynek üzenete van: azokat, akik a hazáért adták az életüket, megáldja az Isten. A toronyóra mintha glóriát képezne a honvéd feje fölött, mintha ezzel akarná jelezni: előbb vagy utóbb, de mindent helyrerak a legnagyobb Úr: az Idő.
A magazin olvasóival ezúttal S. Benedek András költő, irodalomtörténész, ruszinságkutató osztja meg gondolatait. Mint írja: "Legszebb álmaimban az irodalom olyan, mint a kristálytiszta, frissen fakadó forrásvíz. Ahol kell, utat tör magának, betölti a ligetek magányát, életet ad a "kivesző" fajoknak, köztük az embernek is.
Mert az írott szó és a szó tisztessége az a szellemi táplálék, amely nélkül nehezen él meg az ember."
Az olvasó ezúttal is visszatekinthet Kárpátalja, Magyarország, Ukrajna és a nagyvilág legfontosabb eseményeire, kárpátaljai alulnézetből kap betekintést a mindannyiunk életére hatással lévő gazdasági és pénzügyi világválságba. Folytatódik a Szülőhelyem büszkeségem sorozat, amelyből kiderül: minden út Szürtébe vezet!
A magyar irodalom kedvelői ezúttal is bőséges választékból csemegézhetnek. Horváth Sándor Álmos tájakon járok című novellája mellett kritika is található a magazinban. Az Évforduló című rovatban a 60 éves kisgejőci költőt, Zselicki Józsefet üdvözli S. Benedek András és a szerkesztőbizottság. A tollforgató legfrissebb verseit is megismerheti az olvasó.
Nyelvi fortély vagy valami más címmel megjelent Maszkalik Aranka írástörténeti fejtegetéseinek második része. Műhelyébe ezúttal Soltész Péter festőművész ad betekintést. A barangolóban Kis- és Nagyszelmencen jártak a tudósítók. Írásaikban bemutatják az ott élők helyzetét, a határátkelő megnyitásának történetét, a jövő kilátásait. Az érdeklődők a keresztrejtvény és a kvíz-parti által próbára tehetik tudásukat. A Haza a magasban című rovat az ausztriai magyarság mindennapjait ismerteti. Az arcképcsarnokban Borbély Ida, a Tiszapéterfalvai Képtár és a Tiszaháti Tájmúzeum igazgatója vall önmagáról, hivatásáról.
Az Élet-Jel minden postahivatalban megrendelhető. Az előfizetés díja egy hónapra 2,84, negyedévre 8,07, fél évre 14,84, egy évre 28,73 hrivnya. Postai indexe: 37559. Kérjük, hogy az előfizetési szelvényen a lap nevét magyarul tüntessék fel. Az előfizetőkhöz postai úton jut el. Megvásárolható a nagyobb városok újságos standjain, illetve Beregszászban a Bereg, Nagyszőlősön az Ugocsa könyvesboltokban.
Jó csemegézést!
T. V.
|