Az Ugocsából elszármazott Vilma néni és a cserfes ősungvári Irma néni szokásuk szerint ismét előszeretettel köszörülik a nyelvüket a politikán, országunk, annak határain túli és szűkebb pátriánk közéleti személyiségein, ki nem hagyva semmilyen nemű napi hírt és jó ízű zaftos pletykát.

– Haj-haj, kedves Irmám, olyan bódogtalan vagyok mán megint. Ez a kirzis tejjesen tönkretette a családomat. Képzejje mán a vejem is munkanékű' van. Előbb a jányom tette le a vágószerszámát, mer' bezárt a varrodájuk, most meg a vejem. Na az nem a szerszámát, mer' az neki nem is vót sose, hanem a malteroskaná'ját. Hazajött Magyarbu, mer' ott is nagy a munkanélküliség. Most egész nap a tévé előtt henyél és nagyokot káromkodva sziggya azokat, akik ezt okozták. A jányom meg csak sír, mer' megszokta a nagy flancot. Meghogy az ura nem vót itthon hónapokig, főzni se kellett. Mos' meg állandóan követelőzik az a nagy behemót embere, hogy enne. Mán tiszta dekretciós tűlle az egész család.

– Ejnye-ejnye, Vilmám, a depresszió általános jelenség. Dekretbe, vagyis szülési szabadságra viszont legfeljebb az unokája mehetne, az is hozna pénzt a konyhájukra.

– Haj-haj, Irmám, az nem fog gyereket szű'ni sose. Na nem azér', mer' nincs aki fe'csinájja. Arra akad minden este kuncsaftja. Hanem mer' fé'ti az alakját. Aszongya: mama, én a testembű' jól megélek. Kérdem, hát hogy? Úgy, hogy kirakom amim van, oszt mindig akad rá vevő. Amíg az anyjáék minden kopijkán takarékoskodnak, ű meg most jött haza valamilyen herdáltfürdőbű' kü'földrű'.

– Ejenye-ejnye, Vilmám, nem bűn az, hogy a szomszédos országok valamelyik termáljában pihent a barátjával. Bezzeg a mi honatyáink Svájcba járnak síelni, meg a Bahamákra napfürdőzni. Persze, az adófizetők pénzén. Kíváncsi vagyok, hányuknak a felesége tördeli kétségbeesetten a kezét, hogy mit tegyen vacsorára a család elé? Hánynak fáj a feje, hogy megint gáz van a gázzal, alig melegek a radiátorok? Hány számolgatja reményvesztetten a kispénzét a piacon, hogy jusson belőle kenyérre, tejre? Gondolom, egyik sem. Van egy sanda gyanúm, hogy a közeledő nőnapra most is, mint régen, a nagyságos asszony, a titkárnő, a kitartott szeretők egyformán megkapják az ékszert, a parfümöt és a virágot.

– Haj-haj, kedves Irmám, én azér' sajnálom a gazdagokot. Mert azoknak mindig izgu'ni ke' a pénziér'. Jukas zokniba' se járhat, koszos gatyába' se, büdösen se igen. Az a sok kence, meg mosdás, szolgárium napozás nem is tesz jót a bőrüknek.

– Ejnye-ejnye, Vilmám, télen jót tesz egy kis műbarnító.

– Haj-haj, kedves Irmám, ami mű, az mán nem jó. Csak az a baj, hogy ebbe' a cifra nyomorúságba' mán semmi se' az igazi. A mú'tkor is bementem a szürkemarhetbe, hogy nézelőggyek, őgyölögjek, oszt úgy csinájjak, mintha nekem is kieme't nyögdíjam lenne, hát látom, ki van írva, hogy morkva. Nézem-nézem, tisztába' mint a megbódogu't uram himbálója vót. Mellette a káposzta, mint az ugocsai ángyom nagy csecse. Súgja is az egyik vevő a fülembe: vigyázzon, nénike, mer' génmancipiált, vagy mi. Nézem a gyümőcsöket, hát ki van írva rájuk, hogy mankó, meg azokádó, meg kivisz. Na, gondolom magamba', ha ezeket megeszi valaki, azonna' orvost ke' hozzá hijni.

– Ejnye-ejnye, Vilmám, azok mind déli gyümölcsök, csak biztos nem volt magán a szemüveg és rosszul olvasta el a nevüket.

– A csudába, magának megint igaza van, Irmám. Tényleg otthon hagytam a pápaszememet. De nem is kóstó'nám meg azokat a flancos izéket. Olyan műk vótak. Maradok inkább az Ugocsában termesztett finom sütőtöknél. Jöjjön, most viszek belőle a Bélának egy tepsire valót. Neki még van a tavalyi borocskájábu' egy kis demizsonna'. Kortyó'gatás közbe' meg még éneke'hetünk is hozzá valamit. Mongyuk azt, hogy Te rongyos élet... Fogadok, hogy a legtöbb családba' most ez a sláger...

F. Deák Netti

Drága Bátyámék!

Először is kívánok Nektek boldog újévet! Utólag! Ti még nem tudjátok, hogy az idén vettük a legkisebb karácsonyfát, ráadásul még a tavalyi csúcsdísz is eltörött. Ez aztán meghatározta az ünnepünket. Jól meghúztuk magunkat a Pirivel, mert hát muszáj volt. Legalább annyira, mint nekem a féldecis poharat meghúzni a sarki kocsmában, pedig a Piri állítja, hogy azt nem muszáj. A cimborák szóltak, hogy lehet spórolni, de nekünk nem volt miből. A Piri békésebb volt, mint máskor, pedig nála nem nehéz békésebbnek lenni. Csak egyszer kérdezte: te, Gazsi, mi lesz velünk, ha elfogy a tűzifa? Megfagyunk? Fagyunk egy fenét, mondtam neki finomkodva, már ahogy tőlem kitellett, csak meg kell hallgatnod a híreket és egyből meleged lesz. Elmagyaráztam neki, hogy ilyenkor, télen van a politikusok uborkaszezonja, a sajtó meg a rémhírekből tartja fenn a nehézségi indexét, vagy mi a fenét. No erre labarmolt, mert a falusi vére még mindig keményen ágaskodik benne.

Igaz, ami igaz, nem sok mindent csináltunk azokban a napokban. Csak bámultuk a tévét, meredten. Te, azok a pofonok, amiket ott láttunk! Jut eszembe, kedves Bátyámék, hogy a rossz fiainkat ki veri meg méltó büntetésként? Mert uborka ide vagy oda, a krízisről nagyon sokat beszéltek a tévében. És úgy tettek, mintha az magától jött volna!

Fentebb már említettem a kocsmai bezártságot, ezért másnap az utcán találkoztunk a cimborákkal a zsebünkben fél liter horilkával, ami hamarosan a gyomrunkba vándorolt. Még jó, hogy a bolt nyitva volt! Kár, hogy a csapos véleményét nem tudom leírni. Nem azért, mert nem tűri a nyomdafestéket, hanem mert jelenleg síeléssel van elfoglalva abból a nyereségből, amit a hozzám hasonló jótékony töltelékek megspórolnak a konyhapénzből.

Nem tudtunk elmenni Hozzátok, mert nincs pénzünk vonatra, s különben is részegen nem engednek fel rá a randalírozás veszélye miatt. Ezt én ugyan nem olvastam, de valaki mondta. Ja, majd elfelejtettem, karácsonyra kaptam egy könyvet az antikváriumból ajándékba, amitől állítólag le lehet szokni az alkoholról, a cigarettáról, a kávéról meg a játékgépről. No, én nem szoktam le, pedig volt benne szó a nagyobb májról, az elhülyülésről, a meszesedésről meg az anyagcseréről is.

Közben a Pirit gyengéden betakargattam és mondtam neki: minek neked tűzifa, amikor itt ez a jó meleg kendő, ami még a nagyanyádé volt. Látják, drága Bátyámék, milyen az én Pirim! Fát venne, ahelyett, hogy inkább megbecsülné az örökséget!

A szilveszter csendes volt. Egészen addig, míg az asszony el nem kezdett üvöltözni, amikor éjfélre berúgtam és őhelyette a piszkafával akartam táncolni.

A többiről már írtam. Maradok tisztelettel, mielőtt elmegyek egy kis megélhetési fagyűjtésre, hátha mégsem lesz elég a nagymama kendője. Vagy nem is tudom, várjak még húsvétig?

Ölel öcséd: Gazsi

* * *

A Gazprom vezetői sajnálattal közölték, hogy az Ukrajnát elkerülő Nabucco és Déli Áramlat gázvezeték Kárpátalján keresztül történő megépítése a megyei közigazgatás anyagi támogatásának hiányában egyelőre nem aktuális.

* * *

Az egyik legutóbbi felmérés megállapította, hogy Ukrajnában a legmagasabb az egy főre eső, 1012-es Labdarúgó Eb-szakértők száma.

* * *

Ha Ukrajnában és Lengyelországban a létesítmények nem készülnek el időre, Kína hajlandó megrendezni a foci Eb-t is.

* * *

Külföldi elemzők kételkedve fogadták, hogy a hrivnya további gyengülése állítja majd talpra az ukrán gazdaságot.

* * *

Ivan Szegeda, a nagybereznai járási Csontos (Kosztrino) polgármestere bejelentette, hogy kőolajszármazékkal szennyezett településen is jó lenne már bevezetni az eurót, de előbb az ivóvizet kellene.

* * *

B. Gyula munkanélküli betanított munkás napok óta egy húszliteres mormonkannával járja a megyeszékhely piacait annak reményében, hogy a túlkínálat miatt a tejeskofák az ő kannájába öntik majd a fölösleget. Állítása szerint nagyon elkeseredett lenne, ha mégis bor kerülne a kannájába.

Találkozik két ukrán cégtulajdonos:

– A te melósaid bejárnak még a gyárba? – kérdezi az egyik.

– Hogyne! És a tieid?

– Azok is. És te fizetsz nekik?

– Nem. És te?

– Én sem. De tudod mit, szedjünk tőlük belépődíjat...

Egy hét múlva ismét összefutnak:

– Na, bejárnak még? – így az ötletgazda.

– Igen, de spórolnak: hétfőn jönnek és csak pénteken mennek haza.

* * *

A csapi határátkelőre begördül Jaguárján egy angol milliomos. Kilép a kocsiból és elterül egy pocsolyában. Hangosan méltatlankodik, miközben törölgeti ruhájáról a sarat.

– Mit mond? – kérdezi kollégáját az egyik ukrán vámtiszt.

– Azt, hogy náluk zászlóval jelölik meg a kátyúkat.

– Kérdezd meg tőle: vak talán, hogy nem látta a zászlónkat, amikor leért a Tisza-hídról?

* * *

Betelefonál egy néző az ungvári tv-stúdióba:

– Nagyon kérem, vegyék le a képernyő alján futó feliratozást. Az anyósom azt hiszi, karaoke és énekli.

A részegség öt fokozata

Sokáig azt hittem, hogy a részegségnek csak két fokozata van: a spicces meg átmenet nélkül a tökrészeg.

Ezt azért gondoltam, mert jó cimborámnál a berúgás két számtól függött: öt korsó kissör vagy tíz korsó nagysör. Ha ez megvolt, már indult is haza.

Ám, ha jobban belegondolok, nála is megvolt az öt fokozat, mielőtt ráült az általa hazafelé betájolt, de általam megfordított biciklire.

Az első fokozat: a bölcs. Szakértője leszel minden témának, ami felvetődhet az egész Univerzumban. Tudsz focizni, politizálni, szülni, még akkor is, ha férfi vagy. De az a legérdekesebb, ha már a vitapartnered is eléri ezt a szintet, mert akkor duplázódik, überelődik minden.

A második fok: a jóképű. Rádöbbensz, hogy te vagy a legsármosabb az egész kocsmában és csak te tetszel mindenkinek, téged akar minden nő.

A következő: a gazdag. Úgy gondolod, hogy te vagy a legtehetősebb, meghívhatsz öt-tíz felesre mindenkit. Lesznek cimboráid, akik megvédenek, ha bárki beléd köt, de erre nem lesz szükséged, mert átlépsz a negyedik szintre.

Ez pedig: a kőkemény. Úgy érzed, hogy Vitalij Klicsko csak egy pisis nudli hozzád képest. Tiéd a világ, erős vagy, mint Mike Tyson, és nem csak a fülét, de a nemesebb szervét is leharapnád bárkinek.

S az utolsó, az ötödik fok: a láthatatlan. Az sem számít, ha alsógatyában vagy anélkül táncolsz az asztalon, mert úgy sem lát senki. És amúgy is: bölcs vagy jóképű, dúsgazdag és kőkemény!

(tréfalvi)