Az elmúlt hetekben ismét nagy vihart kavart Jurij Lucenko azon felvetése, mely szerint a jobb közbiztonság érdekében itt az ideje "felfegyverezni" hazánk polgárait. Mint köztudott, a belügyminiszter egyelőre a gumilövedékes pisztolyok engedélyeztetését szeretné keresztülvinni, de már ez is elég volt ahhoz, hogy valóságos vadnyugati hangulat alakuljon ki.

Részemről persze nem tartanám elképzelhetetlennek a dolgot, hiszen a nehézfiúk már úgyis felfegyverkeztek, és nem ám gáz- vagy gumilövedékes "kutyariogatókkal", hanem príma kilencmilliméteres félautomatákkal, ahogy azt a legutóbbi ungvári maffia-leszámolás is bizonyította. Miért ne legyen hát az arra alkalmas, felelős gondolkodású törvénytisztelő polgárnak is lehetősége, hogy az utcai vagányokkal vagy megélhetési bűnözőkkel szemben ne csak az öklére hagyatkozzon? Normális társadalomban ez nem lenne kérdés, de ugye hol vagyunk mi a normálistól.

Elsőként rögtön itt van az "alkalmasság" kérdése. Vadászkoromból még élénken él bennem az emlék, hogyan kaptam orvosi bizonylatot a sörétesemhez. A vizsgálat során a kedves narkológus-pszichológus doktor urat csak az érdekelte, hogy a bizonyítvány kiállításához szükséges 54 hrivnyát befizettem-e. Mikor átadtam a csekket, már gépelte is az okmányt. Az, hogy esetleg vér- és vizeletvizsgálatot végez – a marihuána és a partidrogok többsége hetekkel a fogyasztás után is kimutatható a szervezetből –, vagy tintapaca-teszt segítségével felméri pszichés beállítottságomat, szóba se került. Esetemben szerencsére ennek nem volt jelentősége, de felőle lehettem volna akár drogfüggő pszichopata is. No, ha a gáz- és gumilövedékes fegyverek alkalmasságiját is így fogják osztogatni, istenuccse veszek egy kevlármellényt meg egy gázálarcot.

De van itt más is.

Egyik kedves magyarországi rokonom csekély 23 esztendőt töltött a Magyar Köztársasági Őrezred kötelékében, ahonnan ezredesi rendfokozattal szerelt le. Magyarország legjobban védett közjogi méltóságainak biztonságáért felelt, úgyhogy nem beszélt a levegőbe, amikor a fegyveres önvédelemről szólt. Úgy vélekedett, hogy az átlagember még géppisztollyal sem tudna elhárítani egy váratlan támadást. A nemzetközi tapasztalatok szerint ugyanis a kommandósok, akik lőtéri körülmények között húsz méterről bármikor eltrafálnak egy kártyalapot, éles bevetésen jó ha tízből egy skúlót bele tudnak rakni a rosszfiúba. Ez persze érthető – zárta le a témát az ex-testőr –, hiszen amikor az ember becses irhája a tét, bizony az adrenalin nem éppen pozitívan befolyásolja a reakciókat.

A fentiek ismeretében tehát valószínűleg hasznosabb lenne inkább a rendfenntartók munkáját racionalizálni. Összességében a derekamra simuló fegyvertok helyett sokkal jobban tudnék annak örülni, ha Kárpátalja forgalmas terein és utcáin, a piacokon és a vonatállomásokon gyakrabban találkoznék udvarias, ámde határozott fellépésű rendőrjárőrökkel. Hiszen egy polgári felhasználásra szánt gáz-, vagy gumilövedékes mordállyal nagyon hatékonyan fel lehet vágni a haverok és barátnők előtt, de hogy gyakorlatlan kézben mit érnek az ilyen eszközök mondjuk egy előre megtervezett és profin kivitelezett rablótámadás, avagy "figyelmeztető jellegű" agyba-főbe verés ellen, az már több mint kétséges.

Matúz István