A gyermekekhez hozzátartoznak a mesék, pedig a többségük riasztó. Nem tartalmaznak tanulságos, harmonikus, becsületes, erőszakmentes történeteket. Karinthy Frigyes, amikor meghallja, hogy milyen szörnyűségeket mesélnek a fiának, ezzel fejezi be Mesék világa című kis karcolatát: "Vegye elő kérem Zola Nana című regényét! Az erkölcsös történet, ahol a bűn elveszi büntetését".

Három-négy éves gyerekeknek felolvastam egy szép könyvből a közismert Hófehérke és a hét törpe mesét. A gonosz királyné felszólítása ("öld meg és hozd el a szívét") és más hasonló mondatok nem gyerekeknek valók, de ezt az ősi mesét aligha lehetne kiiktatni a gyermekkönyvek közül.

A másik probléma: a meseírók, fordítók igyekeznek válogatott, szép szavakat használni. Olyanokat, amilyeneket a felnőttek többsége se használ, ért. Az említett, nem túlságosan hosszú történetben harminc-negyven olyan szó, kifejezés van, amit a gyerekek nem értenek meg. Vagy azért, mert alig használatosak, vagy azért, mert avítt fogalmak, elnevezések. (Csak példaképpen: cseperedett, legalantasabb cselédmunka, daliás királyfi, leroskadt, magány virrad rám, álomba zuhant, história, mágikus bájital, perdül, koporsó, örök álom, arra vette az irányt, egybekeltek, díszvendég stb., stb.)

Irodalmárok nyilván másként bírálják el ezeket a szavakat, és bizonyára azt tartják helyesnek, ha a gyermekek ilyeneket is megtanulnak. Ezt végeredményben nem ellenzem. Azonban messzemenően figyelembe kell venni a gyermekek felfogóképességét, beszédértő képességét, beszédkészségét, fantáziálásra való hajlamosságát.

Bennük a valóság és a mese határa elmosódott. A gyilkosságra való felszólítást egyrészt nem értik meg, ha pedig a felnőtt megmagyarázza, azzal nem tesz jót a gyermekek lelkivilágának.

A régi, híres mesék többségében szörnyűségek fordulnak elő. Az egyik mesében a főszereplőt a vasorrú bába ketrecbe dugja, felhizlalja azért, hogy majd megegye. Egy másik mesében a két lurkót megdarálják, és a maradékaikat megeszik a tyúkok. Vagy: "szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, mert különben..." De nem folytatom.

Példa bőségesen található az ún. gyermekirodalomban. Persze túlzás lenne, amit Az ember tragédiája Falanszter színében mond a Tudós: "ezért dajkáink a magasb egyenletekről, a mértanról beszélnek gyermekinknek", hiszen ezt se értenék meg a kicsinyek.

Van azonban példa a jó mesére is. Ilyen például Fazekas Anna Öreg néne őzikéje című remekműve, amely véleményem szerint jobb, mint a híres, régi mesék. Még egy régebbi könyvet említek, amihez – sajnos – nem tudtam kiadót találni, bár a Széchényi Könyvtárban van belőle példány. Dóczi György Csöppség című meséje a víz körforgását a természetben beszéli el meseszerűen, érthetően. Bizonyára van sok jó, megérthető, tanulságos mese ezeken kívül is. Azonban az ún. klasszikus meséket, amelyek a régi korok felfogásának, gyermeknevelési szokásainak megfelelő, sokszor borzalmas történeteket beszélnek el, aligha lehet kiirtani.

Dr. Bogárdi Mihály

(Édes Anyanyelvünk)