|
Recesszió áldozatokkal
Amikor december elején egy hazai szociológus azt fejtegette a televízió képernyőjén, hogy a gazdasági krízis milyen komoly szociális kataklizmákhoz vezet majd, nem gondoltam, hogy már februárban kézzelfoghatóak lesznek az általa előre jelzettek...
A napokban a korábban zsúfolt szépségszalonba betérve unatkozó fodrásznők fogadtak. Próbáltam a hidegre fogni a klientúra hiányát, de csak legyintettek, így megy ez már egy hónapja, mondták. Alig van kliens, akik jönnek, azok is elhagyják a mosást, befésülést, hogy minél olcsóbban megússzák a szolgáltatást...
Gépkocsivezető ismerősöm panaszolja, hogy jelentősen megcsappant az utasok száma. A tömeges elbocsátások révén az eddigi munkások nem utaznak. Sokszor annyi bevétele sincs, amiből másnapra üzemanyagot vásárolhatna. Főnökének viszont három banki kölcsön van a nyakán, melynek részleteit minden hónap tizedikéig pontosan be kell fizetnie. Már most is fizetésképtelen, holott a krízis vége még a hegyek mögött van. Ha nem törleszt, nem csupán az általa foglalkoztatott öt ember marad munka nélkül, de jómaga is földönfutóvá válik. A bank ugyanis elveszi a zálogba tett házát és minden ingóságát, beleértve a járműveket is...
A fővárosban már tucatjával zárnak be a butikok. Sok vitrinen ott a végkiárusítást jelző felirat, akár hetvenszázalékos engedményt is adnak, csak sikerüljön megszabadulniuk a nyakukon maradt készlettől. A vásárlóerő megcsappanása arra készteti a kereskedőket, hogy vagy végleg bezárjanak, vagy olcsóbb bérleti díjú helyiséget keressenek, ahol "kivárhatják" a krízis végét.
Nyilvánvaló, hogy a pénztelenség következményeként a családok "legszívesebben" a kommunális vállalatoknál adósodnak el, hisz a víz-, a gázcsapot egyik napról a másikra, ha eddig nem tették meg, csak nem kapcsolják le, kenyeret, tejet viszont nem adnak ingyen a boltban. A pénztelenség okozza a szolgáltató szféra pangását, hisz a mosoda, az étterem, az edzőterem, a szépségszalon kínálta lehetőségekre már nem telik. De a sort folytathatjuk a munka nélkül maradó reklámmenedzserekkel, hisz a cégek költségeik lefaragása érdekében ezentúl kevesebbet költenek piár-célokra, a biztosítókkal, akiknek legfeljebb akkor nőne meg az ázsiójuk, ha bebiztosítanának az éhenhalástól, a turisztikai szakemberekkel, mert miután a lakosság feléli tartalékait, nem lesz kereslet sem a drága külföldi, sem az egyre drágább belföldi utakra. Az sem kizárt, hogy tömegével maradnak feladat nélkül az ügyvédek, a közgazdászok és az újságírók is. Először persze nyilván az alacsonyabb képesítésű szakemberektől, majd a nyugdíjas korúaktól válnak meg a munkaadók.
Szóval a gazdasági válság súlyos szociális kataklizmával fenyeget, amit majd egyes politikusaink nyilván ki is használnak, s "a nép nevében" utcára viszik az elégedetlen tömegeket. Ne legyem igazam, de nem is lesz nehéz dolguk. A napokban végzett egyik közvélemény-kutatás szerint ugyanis már a megkérdezett ukránok nyolcvan százaléka vallotta azt, hogy a recesszió érzékenyen érintette.
Magyar Tímea
|