2009. február 19., csütörtök Országos közéleti lap V. évfolyam, 24-25. (697-698.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Kísértetjárta vonatok

Kevés olyan közlekedési jármű létezik ezen a bolygón, ahol még nem bukkantak fel kísértetek, sikoltozó fantomok, vagy tetőtől talpig fekete csuklyába burkolózó sötét démoni rémek. Nem jelent ez alól kivételt a vonatok egy része sem. Számos szemtanú beszámolt már különös öltözékű, furcsa külsejű emberek rejtélyes mozgásáról, akik állításuk szerint nem halandó emberként komótosan sétálgattak a szűk kabinok közt.

Argentin vasútvonalakon az 1940-es években utazgatott egy idősebb hölgy. Általános feltűnést keltett, mivelhogy száz évvel korábbi divat szerint öltözött, aki nyilván az 1800-as években halhatott meg. A hölgy olyan áthatóan nézett mindenkire, hogy nem merték kinevetni ósdi viseletét. Csak olaszul beszélt, a spanyolul feltett kérdéseket nem értette, és kizárólag az 1850-ig lezajlott eseményekről tudott beszélgetni, minden más, ami ezután történt a világban, számára a jövőt jelentette.

Angliában a Blomsfeld-i alagút közelében gyakran lehetett látni egy véres, a fejét a kezében tartó férfit. Még 1859-ben történt, hogy az ottani alagút előtt a vonat éjszaka elütött egy részeg csavargót, aki a síneken aludt. Az arra haladó mozdony már nem tudott idejében fékezni, és annak kereke egyszerűen levágta az erősen illuminált állapotban lévő ember fejét. Pár évvel később megjelent a csavargó kísértete, és egészen az 1890-es évekig szinte rendszeresen felbukkant. Mindig csak az éjfél előtt arra haladó szerelvényeken látták, azon a menetrendszerű járaton, amelyik annak idején elgázolta.

Csehországban az 1910-es évek elején a sajtó is beszámolt egy kísértetről, amely mindig ugyanazon a vonaton jelent meg. Egyszer csak ott termett! Mindig az első osztályon látták, és németül beszélt. A kalauzok sohasem kérték a jegyét, mert állítólag, ha valaki megszólította, hirtelen köddé foszlott a levegőben.

Az 1990-es években Kanadában is felbukkant egy vasúti kísértet. A férfi a vasúttársaság egyenruháját viselte, és erősen bicegett. Ha tájékozatlan utasok kérdeztek tőle valamit, például a menetrenddel kapcsolatban, szó nélkül továbbment. Később valaki kinyomozta, hogy nem sokkal korábban bizonyos sánta spanyol segédmunkás egy tolatásnál veszett oda.

A nebraskai és dakotai prérik éjszakai útjait rovó kamionsofőrök mesélik, hogy már többször látták az egykori vadnyugatot járó postavonat mozdonyának fényszóróit.

Magyar vonatkozása is létezik a szellemvonatoknak. 1960-ban egy Veszprém-megyei kis település új állomásfőnököt kapott. Egy ideig minden úgy ment, mint bármelyik vasútállomáson. Aztán furcsa dolog történt. Egy rejtélyes külsejű és viselkedésű lány jelent meg a peronon. Nem szállt fel egyetlen vonatra sem, csupán álldogált ott némán. A fiatal lány pár perc múlva eltűnt. Ezzel vége is lett volna a rejtélyes dolognak, ha estefelé nem történt volna szerencsétlenség az állomáson. Éppen azon a helyen, ahol az ismeretlen lány megjelent, halálos baleset történt. Az arra menetrend szerint haladó esti személyvonat halálra gázolt egy figyelmetlen férfit.

Egy évvel később újra megjelent a különös lány, és ismét tragédia történt. Az arra haladó személyvonat halálra gázolt két embert. A szellemlány ezt követően újra eltűnt, évekig nem is jelentkezett. Az állomásfőnök kisfia akkor már a közeli település iskolájába járt, ahová vonattal utazott. A lány egyre gyakrabban bukkant fel a vasútállomáson. Az állomásfőnök rájött, hogy a szellemlány figyelmeztetni akarta az embereket a jövőben történő vonatbalesetekre. Ezúttal az ő fiára leselkedő veszélyre próbálta felhívni a figyelmet. Egyik nap a kis csemete figyelmetlenül bolyongott a sínek között a vonatra várva, és majdnem elgázolta egy másik vonat. Az apjának az utolsó pillanatban sikerült félrerántani a gyereket a vonat elől.

A szellemlány ezután már soha többé nem jelentkezett. A szerencsés kimenetelű baleset után az apa nyomozásba kezdett. Az egyik helyi erdésztől megtudta, hogy élt a faluban egy fiatal lány, akinek férje a második világháborúban a szovjet fronton esett el a harcokban. A lány mindennap a vasútállomáson várta, ám nem jött. Hamarosan értesítették, hogy férje meghalt a háborúban. A fiatalasszony beleőrült a fájdalomba, és egy nap a vonat elé vetette magát. Szelleme azonban továbbra is ott bolyongott az állomáson, és a közelgő tragédiákra figyelmeztette a még élő, ártatlan embereket. A fenti esemény is azt bizonyítja, hogy a kísértetek többsége jó szándékú túlvilági lény.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó