|
Jótékonysági bál a kárpátaljai líceumokért
Megmaradásukért küzdő kárpátaljai református gimnáziumokat kíván támogatni idén a Tiszántúli Református Egyházkerület jótékonysági rendezvénye. A február 20-i debreceni bál bevételét a Nagyberegi, a Nagydobronyi, a Tiszapéterfalvai és a Técsői Református Líceum számlájára utalják. Az intézmények (a técsői kivételével) jelenleg állami támogatás nélkül működnek.
"Nagy teher, hogy hogyan éljük meg a következő hónapot, miből fizessünk béreket vagy éppen rezsiköltséget. Ezért mindenfajta támogatás a túlélést jelenti" hangsúlyozta Tóth László, a Nagyberegi Református Líceum igazgatója az Európa Rádiónak.
Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke úgy vélte, nagyon sok szülő attól fél, hogy nem tud majd gyermeke érvényesülni, ezért ukrán iskolába íratja. A tapasztalatok szerint kevés diák jelentkezik az emelt szintű ukrán érettségire. A magyar nyelvű érettségivel sokan inkább Magyarországon készülnek továbbtanulni. Ezzel elveszítik őket, hiszen a tapasztalat az, hogy mindössze 30 százalékuk jön haza, hangsúlyozta a püspök.
"Így tudjuk kifejezni a szolidaritásunkat, mert látjuk azt, hogy Kárpátalján baj van" nyilatkozta a debreceni bál kapcsán a Magyar Református Szeretetszolgálat koordinátora, Fodor Gusztáv.
KISZó-feldolgozás
|