A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

Rovatunkban ezúttal Réti János képzőművésszel beszélgetünk egy kicsit másként.

– Mikor döntötte el, hogy ezt a pályát választja?

– Már kiskoromban is a rajz, a festés volt a mindenem. Ennek a házunkban a falak látták kárát! A szüleim bizony nem voltak boldogok a műveim láttán, de soha nem kaptam ki. Tudatosan tizenkét éves koromtól készültem erre a pályára.

– Volt hagyománya a művészetnek a családban?

– Nem, ilosvai iparos családból származom. Ám lehet, hogy valahol ott szunnyadt a génjeinkben.

– A firkák után mivel folytatta?

– Illusztrációkat másoltam le, majd festegetni kezdtem. Az iskolában felfigyeltek a képeimre, és az igazgató tanácsolta az édesapámnak, akivel jó barátok voltak, hogy a képzőművészeti szakközépiskolában folytassam a tanulmányaimat. Harmadszorra jutottam túl a felvételi vizsgákon, és végre azt tanulhattam, amit szerettem.

– Sok grafikája nőalakot ábrázol, s általában erotikus pózban, nem éppen túlöltözve. Ilyen sokat jelentenek az ön számára a nők?

– Igen, de ezzel nem vagyok egyedül. Hiszen már a római és a görög művészek is előszeretettel örökítették meg a gyengébbik nemet.

– Mit szól mindehhez a párja?

– Megérti, hiszen ő is képzőművész, ötvös.

– A művészekről elterjedt, hogy bohémek, nem igazán veszik komolyan az életet.

– Ebben van igazság. Én magam sem vagyok az a szomorkodós típus. Nem állítom, hogy mindent félvállról veszek, csak kicsit könnyedebben, mint az emberek többsége.

– Sokan jellegzetes, ferencjózsefes szakálláról ismerik. Ez is egy bohókás feltűnési vágy, vagy története van?

– Nincs semmi különösebb oka, egyszerűen ez tetszik. Már fiatal koromban is volt szakállam, de egy idő után levágtam, majd újra megnövesztettem, és akkor ennél a formánál maradtam.

– Nemrég átlépte a hatodik X-et. Tapasztalt-e valamilyen változást, valóban annyinak érzi magát?

– Nem vettem észre, hogy valami is változott volna. Ugyanúgy élek és dolgozom, mint azelőtt, ám a lelkem tiltakozik a hatvan év ellen.

– A családban lesz, aki átveszi a stafétát?

– Egy fiam van, aki a művészi pályától bizony nagyon messze került, szakács lett. Mindig a nagymama mellett kuktáskodott, megszerette a sütést-főzést.

– Unoka?

– Még nincs.

– Milyen nagypapa lenne?

– Nem lennék túl engedékeny, mert az élet szabályait, törvényeit mindenkinek már kiskorában meg kell tanulnia. Sajnos a mai fiatalok többsége figyelmen kívül hagyja mindezt.

– Hogyan viseli a kritikát?

– Nem szoktam elkeseredni, kétségbeesni miatta. Az természetes, hogy nem ugyanaz tetszik mindenkinek. Ráadásul a sok dicséret nem tesz jót a művészeknek. A világhírű mesterek keze alól is kerültek ki kevésbé sikeres alkotások. Ha mindig csak pozitív visszajelzést kapnának, mi ösztönözné, inspirálná őket?

– A barátai kizárólag "szakmabeliek"?

– Többségében igen, de akad köztük tanító, botanikus stb.

– Mulatós típus?

– Nem titkolom, hogy szeretem a jó társaságot, de énekelni nem szoktam.

– Hobbija?

– Szeretem a természetet, a barangolást a hegyekben, erdőkben. Igaz mostanában ritkábban kirándulok, de régebben egyedül vagy a fiammal nekivágtam gombászni, málnát gyűjteni, gyakran festegetni is kimentem.

– Mi a legnehezebb és mi a legszebb a képzőművészetben?

– Sajnos, megfelelő anyagi, mecénási háttér nélkül nehéz boldogulni. Ám amikor egy sikeres alkotás kerül ki az ember keze alól, az mindenért kárpótol.

– Az önhöz forduló ifjú grafikusoknak őszintén mond véleményt a munkájukról?

– Feltétlenül. Nincs értelme elhallgatni a hibákat, mert azzal nem segítek, csak ártok nekik. A ceruza az ő kezükben van, meg kell tanulniuk vele bűvészkedni.

– Mi a véleménye a képhamisítókról és a kezük alól kikerülő munkákról?

– Azt kell mondanom, hogy sokan közülük nagyon tehetségesek, hiszen olyan "remek" másolatokat készítenek, melyeket nagyon nehéz megkülönböztetni az eredetitől. Sajnos, a tudásukat és adottságaikat rossz irányban kamatoztatják.

– Ha most visszanéz a hatvan évre, hogyan jellemezné?

– Nehéz volt, sok baklövést is elkövettem, ha most újrakezdhetném, több dolgot másként csinálnék. Egy valamin azonban nem változtatnék: újra csak a ceruza mellett döntenék.

Varga Márta

Kedvencek:

Étel: minden, ami finom

Ital: bor és kisüsti

Állat: ló

Virág: gerbera

Zene: dzsessz

Könyv: képzőművészeti

Erényének tartott tulajdonsága: segítőkészség

Negatív vonása: szókimondó