|
Alamizsnakörúton az ország
Tavaly még csak megmosolyogtuk, hogy egy internetes aukciós weboldalon Ukrajnára lehetett licitálni. Azóta az ország válságkezelésének jelenlegi ütemét és módszereit tekintve, megvalósulni látszik a tavalyi tréfa. Bár sarkos a megfogalmazás, de a tények magukért beszélnek.
Nagy valószínűséggel elmarad a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által tavaly novemberben megnyitott hitelkeret hamarosan esedékes második részletének (1,9 milliárd dollár) folyósítása. Mint ismeretes, a múlt év novemberében az IMF 16,4 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajnának, amelyből az első, 4,5 milliárd dolláros részletet folyósította is. Múlt héten megállapodás nélkül távoztak az országból az IMF-delegáció tagjai, akik a segély felhasználásának ellenőrzését végezték.
Ezek szerint ők nem hittek a szovjet csökevényként ránk maradt és állami szerveknél mindmáig olyannyira kedvelt számkozmetikának. A népet be lehet csapni, de egy nyugati ellenőrt már nehezen.
Országunk vezetői hamar találtak új hitelezőket. A néhány hete a gázvita kapcsán még fityiszt mutogató orosz medvéhez dörgölőztek. Moszkva a valamikori Szovjetunió utódállamai közül többnek nyújtott már pénzügyi segítséget, Ukrajna azonban mindeddig elhárította ezt, jóllehet a jelentések szerint jobb feltételekkel kapná, mintha a Nyugattól venne fel ilyet. De nemcsak Moszkvába kopogtatott be egy kis alamizsnáért. Próbálkozott az USA-nál, Kínánál, Japánnál és az EU-nál is.
Moszkva természetesen szívesen segít hogyne segítene a megszorult nyugati szomszédon , 5 milliárd dolláros pénzügyi támogatást tervez Ukrajnának. Az Egyesült Államok sem zárkózott el a segítségadástól. Már csak az a kérdés, hogy felelevenítsük-e az orosz nyelv szépségeit, vagy el kell kezdenünk angolul tanulni?
Szabó Sándor
|