Az utóbbi hetekben egy kisebb egészségügyi problémából kifolyólag kénytelen voltam igénybe venni néhány egészségügyi szolgáltatást. Mit mondjak, siralmas körülmények között teszik a dolgukat a medicina napszámosai. Sok minden egyéb mellett nyilván ez is hozzájárul ahhoz, hogy többnyire a gyógyítás hatékonysága is siralmas. A régóta mély kómában vegetáló hazai egészségügy mára a benne dolgozók munkastílusára, moralitására is rányomta bélyegét. Egyik ismerősöm meséli, kezelőorvosa négy másik beteg jelenlétében szemrebbenés nélkül számolta át dollárról hrivnyára mobiltelefonja kalkulátorán a kezelés költségét. Megelőzve az esetleges felháborodásokat, máris hozzáteszem, kivételek mindig vannak, akinek nem inge, ne vegye magára. Többször elmondtam már, hogy igen, tapasztaltam, vannak még orvosok, akik valóban felelősséget éreznek pácienseikért. Mások viszont a hatástalan, esetenként számos mellékhatással járó procedúra elvégzése után benyújtják a kötelező számlát. S ahelyett, hogy elmondanák, milyen más lehetőségek, módszerek léteznek a beteg bajának orvoslására, ócsárolják, lekicsinylően nyilatkoznak mindazokról, akikben vélt vagy valós konkurenciát sejtenek.

Rossz finanszírozás, elavult diagnosztikai berendezések, és alulfizetett dolgozók, korrupció – és ez korántsem a teljes felsorolása azoknak a problémáknak, melyekkel az ukrán egészségügyi rendszer küzd. Az alkotmány által ugyan ingyenes, ám valójában régóta fizetett, s emiatt a lakosság nagy rétege számára teljesen hozzáférhetetlen rendszer hosszú ideje mély krízisben van. A szovjet időkben államilag "kitartott" medicina máig sem tudott alkalmazkodni a kapitalista viszonyokhoz. Még Mikola Poliscsuk, a nemzeti egészségügyi bizottság elnöke is elismerte nemrég, hogy "Ukrajnának nincs egészségügyi rendszere. Létezik ugyan egy ágazata, de az abszolút hatástalan."

Az emberek egészségügyi állapota pedig egyre romlik, fogyóban az ország lakossága. S bár tavaly az elmúlt évtizedben első ízben a születések száma meghaladta a halálozásokét, félő, hogy csupán szabályt erősítő kivételről volt szó. Miközben a szférára költött pénz évről évre nő – a 2000. évi 4,4 milliárdról mára 31,2 milliárdra – valójában semmi sem változik, hisz az összeg 85 százalékát elviszik a fizetések és az intézmények fenntartása. A medicina egy feneketlen hordóra hasonlít, melybe bármennyi vizet öntenek, mindig üres marad. Az állami pénzeket irracionálisan használják fel, és a korrupció is hátráltatja az előrejutást. A megmaradó morzsákból pedig igen nehéz minőségi szolgáltatást nyújtani.

Régóta hallom, hogy a megoldást a külföldön már régóta bevált kötelező egészségbiztosítás jelentené. Ugyanakkor azt is mondják, a szomszédainknál alkalmazott egyetlen szisztéma sem felel meg teljes mértékben. Magyarán: a mi viszonyainkhoz alkalmazkodó saját biztosítási rendszert kell kiépíteni ahhoz, hogy valóban mindenki és európai színvonalon megkapja az orvosi segítséget. A Legfelső Tanácsban már tíz erre vonatkozó különféle törvénytervezet van bejegyezve. De figyelve honatyáink "világmegváltó" ténykedését, egyre inkább érzem úgy, hogy a politikai elit jó ideje klimaxos életkorába lépett és már képtelen bármilyen értelmes, előrevivő döntésre, újításra. Így alighanem már csak a csoda segíthet egészség-ügyeinken.

Magyar Tímea