Piacgazdaságot építünk, vagy legalábbis valami annak látszó dolgot. Ennek abszolút velejárói a reklámok. A szovjet érában reklámmal alig találkoztunk. Nem is volt értelme, mert a boltok úgyis kongtak az ürességtől. S ha valahol megjelent valamilyen áru, nem számított, hogy mi és milyen, hirdetés nélkül is kapkodták, mint a cukrot.

Akkoriban másfajta reklámokkal bombázták a polgárokat. Lépten-nyomon öles betűs transzparenseken, óriás lózungokon, házak falainak vakolatára festve vagy úgynevezett politikai agitációs blokkokon díszelegtek a lenini irányelvek, illetve az éppen aktuális pártvezér bölcsességei. Gyakorlatilag mind ugyanarról szólt: égig magasztalta a Szovjetuniót és a kommunista pártot. Akkor ez volt a trendi vagy inkább a kötelező.

Emlékszem, az egyik településünk főterén, ahol a szocreál stílusú típustervek alapján épült kereskedelmi és kulturális létesítmények sorakoztak, a környék legnagyobb és akkoriban legfelkapottabb "resztoránjával" szemközt a nagy vezér három emeletnyi alakja díszelgett. Lenin elvtárs az óriásplakátról a vendéglő irányába mutatott, s közben öles betűs szöveggel hirdette: Helyes irányba haladtok, elvtársak.

Hogy miért mondom el mindezt közel két évtizeddel a rendszerváltás után? Azért, mert a nyomasztó hangulatú óriásplakátok visszatértek. Igaz, a politikai agitáció – bár erre is akad példa – helyét átvették a vásárlásra buzdító reklámok. Úgy tűnik, ismét átestünk a ló másik oldalára. Az utcákat járva az ember már-már úgy érzi, ormótlan, gusztustalan kinézetű vasszerkezetekre szerelt plakátok közé falaztak bennünket. A gátlástalanul szaporodó hatalmas reklámhordozók már inkább elrettentenek és nem a figyelmünket keltik fel.

Az ide érkező turista sem látja meg a táj szépségét, az ódon épületeket, a parkok szobrait, mert mindent eltakarnak ezek az acélszörnyek. Jó, értem én, hogy a reklámban nagy üzlet van. Valakik bizonyára szép pénzeket kaszálnak azért, hogy egyetlen összefüggő reklámfelületté változtatják városainkat, az utak két oldalát. Engem azonban inkább dühít, hogy ilyen környezetcsúfító módon próbálnak ránk erőltetni szeszes italt, cigarettát, személygépkocsit, banki kölcsönt és a fogyasztói társadalom egyéb portékáit.

Valaki megálljt parancsolhatna a ránk telepedő óriásplakát-inváziónak, amely már a kommunista éra agitkult eszközein is alaposan túltesz. Ha az állami szervek nem képesek rá, talán a környezetet féltő polgárok, civil szervezetek emelhetnék fel a szavukat.

Balogh Csaba