|
Sportvilág
Nehéz lecke vár a Kárpátira
Az elmúlt fordulókban hazai pályán vereséget szenvedő Kárpáti-UNE női kézilabdacsapata a sokszoros bajnokcsapat Motor Zaporizzsja együtteséhez látogat.
A címvédő is hasonló cipőben jár, mint az ungváriak, hiszen legutóbb Krivij Rihben számukra sem termett babér, s emiatt a harmadik helyre estek vissza. Az itthoni fiaskót idegenben kellene kiküszöbölnie a Kárpátinak, ami nem lesz könnyű feladat, mert mint azt lapunknak Borisz Petrovszkij vezetőedző elmondta a csapat két meghatározó embere, Olena Sukal és Natalija Szkunzjak sérülés miatt itthon maradt.
A végén elmaradt a bravúr
Noha a végén a bravúr nem sikerült, bánkódásra nincs ok: a magyar kézilabda-válogatott hatodik helyen végzett a horvátországi világbajnokságon, a kapitány elégedett, szerinte a csapat ennél is többre viheti a jövőben.
Minden idők harmadik legjobb vb-helyezéséért vívta meg utolsó meccsét a magyar válogatott, amely 1986-ban másodikként, 1997-ben negyedikként végzett. Ezúttal az ötödik pozícióért szállt harcba, ám csak tizenöt percig volt képes tartani a lépést a csalódott címvédő németekkel. A vége 2825 lett, ami így utólag tisztességes vereségnek tudható be, hiszen a germánok nem egyszer már hat-hét góllal is vezettek. Magyarország 1990-ben és 2003-ban is hatodik lett.
"Mentális gyengeséget nem éreztem a fiúkon, fizikait annál inkább" értékelt Hajdu János kapitány. "Támadásnál elfogyott az erő, mázsás lábakon álltunk, főként emiatt nem tudtuk megszorítani a világbajnokot. Próbáltunk szépen meghalni, hét gólnál benne volt, hogy nagy verésbe szaladunk. Örülök, hogy az utolsó leheletig küzdöttünk. Számomra a torna legfőbb pozitívuma, hogy sok van még a csapatban. A hatodik hely nagy lökést adhat az Eb-selejtezőkre. Most úgy 7580 százalékos a gárda, úgyhogy a jövő évi ausztriai Eb-n komoly meglepetésre is képesek lehetünk."
|