Míg tavalyelőtt a premix borzolta a kedélyeket, néhány napja a csontosi "olajkitörés" került a lapok címlapjára, a híradások élére, s keserítette meg az ott lakók életét. A környezetvédelmi szakemberek legutóbb közzétett adatai szerint a régiónkon keresztülhaladó négy és fél ezer kilométer olajvezetéken kívül hatvankét olyan létesítmény van, mely bármikor ökológiai katasztrófát okozhat. Nem kell hozzá matematikusnak lenni, hogy rájöjjünk, valamennyi járásunkba jut az időzített bombákból kettő-három. Ez alól a hegyvidéki települések, az üdülőövezetek környéke sem kivétel. A múlt évben összesen közel harmincezer tonna szennyezőanyag került a légtérbe, közel ötvenmillió köbméter szennyvíz folyt az élővizekbe. Ilyenek a napvilágot látott adatok, de nagy a gyanúm, hogy ez még mindig csak a jéghegy csúcsa.

A települések határában lévő egykori katonai bázisok nyomai sok helyen mind a mai napig látszanak. Bezárásuk, felszámolásuk idején az a szóbeszéd járta, hogy több, a föld alá rejtett üzemanyag- és ismeretlen eredetű vegyszereket tartalmazó tartályokat nem szedték ki, vagy mivel megsérültek, jobbnak látták vastag földréteggel eltakarni azokat. Hogy mindebből mi igaz, nem tudom, ám az élet már többször bizonyította a közmondás igazát: nem zörög a haraszt...

Ha jól emlékszem, még a nyolcvanas években pattant ki a bátyúi vasúti kocsimosó körüli botrány. Akkor ugyanis a község kútjaiból vett mintákban kimutatták a szennyeződést. Az ezt okozó vegyi anyag csakis az említett helyről kerülhetett a vízbe. Kivizsgálás indult, bizottságok jöttek-mentek, szakemberek nyilatkoztak, a helyiek bizonygatták az igazukat. Volt egy kis ejnye-bejnye, látszatbezárásra is sor került, míg végül szép csendben kifulladt az ügy. Megnyugtató megoldás azonban nem született. Tény, hogy többen azóta sem isznak kútvizet azon a környéken.

A már ismert veszélyforrások mellett tehát még nagyon sok apró rejtett akna bújhat meg a lábunk alatt, melyek alattomban azóta is mérgeznek. Akik pedig odarejtették, már lehet, hogy maguk is megfeledkeztek róla, vagy nem is akarnak rá emlékezni, esetleg nincsenek az élők sorában. Ám nincs olyan titok, ami előbb-utóbb felszínre ne kerülne. Félek attól, hogy ez számunkra nagyon drága és fájó "feltörés" lesz. Holott a lappangó rejtelmek előásása még mindig olcsóbb és fájdalommentesebb megoldás lenne, mint a későbbi következmények okozta sebek gyógyítása.

Varga Márta