| 2009. január 29., csütörtök |
Országos közéleti lap |
V. évfolyam, 12-13. (685-686.) szám |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Ahhoz képest, hogy Kárpátalját az ország ökológiailag legtisztább régiójának tartják, meglehetősen sok veszély leselkedik itt a természetre, az élővilágra. És nem a klima-tikus tényezők, az árvízveszély a legfenyegetőbbek, hanem az ember, illetve az általa alkotott objektumok állapította meg egy szakküldöttség által elkészített elemzés. »»
|
A Lemberg megyei rendőrkapitányságokon egymást érték a templomi perselyek kifosztásá-ról, adományok eltűnéséről szóló bejelentések. A nyomozók egy banda garázdálkodását feltéte-lezték. Ám meglepetésükre kiderült, hogy két kiskorú kárpátaljai fiúról van szó. »»
|
Doma Enikő a Beregszászi 1. Számú Középiskola harmadikos tanulója. Megle-pődöm, amikor a kilencéves kislány azt mondja, az ő kedvenc tantárgya a matemati-ka. Általában az ilyen korú gyerekek a testnevelés- vagy a munkaórát nevezik meg. »»
|
Hajdanában a fiatalok zöme megpróbálta így vagy úgy kijátszani a sorkatonai szolgálatot. Most fordulni látszik a kocka. A hadkiegészítők előtt sorban állnak, hogy szerződéses katonai szolgálatra jelentkezzenek. »»
|
Kárpátalja is egyre inkább bekapcsolódik a falusi, illetve az agroturizmus vérkeringésébe. Ez azon is lemérhető, hogy mind nagyobb a külföldi érdeklő-dés, az onnan érkező turisták száma. Az ökörmezői járási Szinevérre például húsvét környékén japán vendégeket várnak. »»
|
A 2008-as év a kárpátaljai sportéletben is komoly nyomot hagyott. Vidékünk versenyzőinek kijutott a sikerekből és a bukásokból egyaránt. Az országos élvonalban szereplő csapataink közül a Kárpáti-UNE a bronzéremig menetelt, míg az FK Zakarpattya ismét búcsúzott a Premier Ligától, röplabdásaink a bennmaradásért küzdöttek. Nemzetközi porondon is termett babér sportolóink-nak. A világ- és Európa-bajnokságokról érmekkel tértek haza, s a pekingi olimpiáról is hoztak egy aranyat. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |