|
Ismét gond lehet a gázzal?
Minaji lakosok jelezték, hogy a vezetékekben az elmúlt napokban lényegesen gyengült a nyomás, ami az ismert embargó feloldása után ma már semmiképp sem sózható a Gazprom nyakába. A Zakarpatgaz Rt. illetékese a problémával kapcsolatban elmondta, mindennek az az oka, hogy számos ház- és lakástulajdonos engedély nélkül vezette be otthonába a gázt és ezáltal az adagoló rendszer nem képes biztosítani a kellő nyomást. Ezért a jövőben is gondok adódhatnak, mondták el a vállalatnál.
Forródrót a korrupció ellen
A társadalom a korrupció ellen elnevezéssel rendeznek lakossági fórumot Ungváron. A január 28-án, kijevi idő szerint 11 és 13 óra között hívható 61-56-42-es vonal túlsó végén a belügyi főosztály, a megyei ügyészség, a nemzetbiztonsági szolgálat (SZBU), az adóadminisztráció, valamint a rendvédelmi szervek közötti együttműködést koordináló főosztály vezetői várják a polgárok kérdéseit, az állami hivatalokban ügyintézés közben átélt korrupcióval kapcsolatos észrevételeket.
Folytatják a hídfelújítást
Március 1-jén kezdődik a záhonyi Tisza-híd rekonstrukciójának második szakasza, tájékoztatta lapunkat Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A kivitelezés során az Ukrajnába irányuló kamionforgalmat a kilépő személyforgalmi sávon szakaszosan engedik majd. A személyforgalmi sávok felújítása előreláthatólag július elején fejeződik be. Addig a személyforgalmat a kamionsávokba terelik. Emiatt nagymértékben növekedhet a várakozási idő.
Hatmilliárd dollárral kevesebb
Harmincnyolcról harminckét milliárd dollárra csökkentek az Ukrán Nemzeti Bank aranytartalékai.
A hírt Petro Porosenko, a jegybank felügyelő tanácsának elnöke közölte a Szvoboda Rádióval. Elmondása szerint az ország irányadó pénzintézménye kényszerűségből nyúlt a tartalékokhoz, hogy megőrizhesse a nemzeti fizetőeszköz stabilizálódni látszó árfolyamát. Ide tartozik, hogy a parlament tegnapi ülésén szóba került a jegybank tevékenysége a gazdasági krízis közepette, s felmerült Volodimir Sztelmah elnök visszahívásának kérdése is.
Múlóban az árvízveszély
Az átmenetileg csapadékmentesre fordult időjárásnak köszönhetően csökken a kárpátaljai folyók vízszintje. A megyei katasztrófa-elhárítási főosztály sajtószolgálatának tájékoztatója szerint a hegyvidéki járásokban is levonult az ár az elöntött portákról. Anyagi károkról és személyi sérülésekről nem érkezett hír.
Korábban a Latorca mintegy nyolcvan centit, a Tisza pedig másfél métert emelkedett és elöntötte a mélyebben fekvő ártéri részeket. Tegnap csak a Tisza és a Latorca Csaphoz közeli szakaszán jelezték a vízszint emelkedését. A magas vízállás miatt szünetelt a járműforgalom Kisgejőc és Tiszaágtelek között.
Az ár levonulását a szakszolgálatok készültségbe helyezett egységei követik figyelemmel. A meteorológia a következő napokra sem jelez jelentős mennyiségű csapadékot, így vidékünkön sehol nem fenyeget árvízveszély.
B. Cs.
Bajban a biztosítótársaságok
Immáron tizenegy éves hagyomány, hogy január derekán sajtótájékoztató keretében számol be cége munkájáról Viktor Matyasovszkij, a Generali Garant biztosítótársaság megyei fiókjának vezetője.
Az idei sajtóbeszélgetés témája a biztosítási szektort is elérő gazdasági válság volt. Az igazgató szerint elsősorban azok a társaságok juthatnak csődbe, melyek nem számoltak a hasonló helyzetek kockázatával. A biztosítási piac a stabilitást, a biztonságos létkörülményeket kedveli, s ahol ez nincs meg, ott bajok lehetnek. Viktor Matyasovszkij jóslata szerint 2009-ben akár a piaci szereplők egyötöde eltűnhet a porondról.
A Generali Garant is nehéz évet zárt és talán még nehezebb elé néz. A biztosítási díjakból származó bevételek ötven-hatvan százalékos növekedését tervezték a múlt évre, de csak tízszázalékos eredményt értek el. A pénzügyi válság kirobbanását követő visszaesés miatt egyre nagyobb veszteségeik voltak. Tovább súlyosbítja a helyzetüket a dollár árfolyamának ingadozása. Ez a CASCO drágulásához vezetett. A banki hitelek megszűnése pedig a bevételeik hatvan százalékát kitevő gépjármű-biztosítások visszaesését eredményezte.
Balogh Csaba
|