|
Szűk esztendők jóslata
A Biblia szerint József, miután testvérei eladták, Egyiptomba került, s a fáraó börtönében különös képességéről tett tanúbizonyságot. Megfejtette börtöntársai, majd a fáraó álmait.
Ezt hét bő, majd hét szűk esztendő követte.
Az ukrán hitvallás tudom, ilyen nincs, de sokan bizonygatják, hogy mégis létezik! nem ismeri Józsefet. Pedig ő idejekorán megjövendölhette volna, hogy a hazai, de szűkíthetjük kárpátaljaira, személygépkocsi-értékesítés 2006-ban és rá egy évre a bő esztendők idejét éli, s utána majd következnek a szűk esztendők.
Pedig baljós előjelek már tavalyelőtt figyelmeztettek erre. A vásárlók mind nagyobb része kezdőrészlet nélkül akart új autóba ülni. A törlesztést pedig a fizetése, azaz családja költségvetésének a számlájára íratta.
Teltek-múltak a hónapok és egyre több lett az olyan kormányforgató, aki nem volt képes fizetni a részletet. Az autópiac túltelített lett, a csillogó négykerekűre vágyók túlvállalták magukat. Ennek a már említett finanszírozási kedvezmények mellett prózai okai is voltak. Többek között a tömegközlekedés csapnivaló állapota, valamint néhány szociális és kommunális furcsaság.
A végén már a 0 százalék önrésszel és a 120 hónapos futamidővel olyan jövedelmű csoportokat is az autópiacra lehetett terelni, amelyek egyébként nem lettek volna fizetőképesek.
A jelenség a makrogazdasági folyamatok eredményének tekintendő. Azok, akik szerint akár már az év végére újra növekedhet a forgalom, az elmúlt hetek történései következtében olyan délibábot kergetnek, amelyet még a leggyorsabb autóval sem lehet utolérni.
Egy biztos: a jelenlegi üzleti modell megváltoztatására van szükség. Újra kell gondolni a már megkezdett beruházások finanszírozását és az autógyárak újraélesztését is, amennyiben lehetséges. Ha szerencsénk van, a pénzügyi szektorban jelen lévő bizalmatlanság néhány hónap múlva alábbhagy, így a hitelhez jutás lehetősége fokozatosan javul. Ám amennyiben a krízis tartósnak bizonyul, a cápák ez esetben is felfalják majd a még talpon maradt kishalakat, felvásárolják a nehéz helyzetbe került autószalonokat, és majd ők diktálják a tempót. Továbbra sem lesz hitel, vagy ha lesz is, hatalmas törlesztő részletekkel. A nulla kezdőrészlet a múlt homályába vész.
Hogy meddig tart majd ez az állapot, hét vagy csak két esztendeig, azt ma talán még József sem tudná megjósolni.
Nigriny Szabolcs
|