|
Magyar Kultúra Napja
Egyre nagyobb felelősséget éreznek az anyanyelv megőrzéséért
Megyeszerte számos rendezvénnyel méltatják a Magyar Kultúra Napját.
Munkácson a várban Kazinczy Ferenc emléktáblájának megkoszorúzásával vette kezdetét az ünnepségsorozat, amelyen többek között jelen volt Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének elnöke, Zubánics László, az UMDSZ Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanácsának elnöke, valamint Márky Zoltán, Magyarország ungvári külképviseletének konzulja.
Az egybegyűltekhez szólva utóbbi kiemelte: nagy jelentősége van annak, hogy a határon túli magyarok egyre nagyobb felelősséget éreznek az anyanyelv, a hagyományok megőrzéséért. A Munkácsi Állami Egyetem magyar tagozatának diákjai ünnepi műsor keretében ismertették Kazinczy naplójának részleteit, amelyben a nyelvújító beszámolt a munkácsi vár börtönében töltött napjairól, illetve szabadulásáról.
Zubánics László felhívta a figyelmet Kazinczynak a nyelvújítás folyamatában betöltött szerepére, míg Dupka György az írott magyar nyelvről tartott előadást. Emellett ismertette az Együtt című folyóirat legújabb számát, illetve a közeljövőben megjelenő kiadványokat.
* * *
Az Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskolában az idén is megrendezték a Himnusz-mondó versenyt. A 25 résztvevő két kategóriában 58. és 911. osztályosok indult. Az alsósok között Gorzó Katalin (Dayka Gábor Középiskola) végzett az első helyen Ivanova Patrícia és Kovács Péter (mindketten Ungvári Drugeth Gimnázium) előtt. A felső kategória győztese Jávorszky Szilvia volt, aki Simon Alexandrát és Sánta Erikát (mindannyian drugethesek) előzte meg. A zsűri elnöke Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Anyanyelvi Konferencia elnöke volt.
* * *
A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium meghívására a Vérke-parti városban méltatta a Magyar Kultúra Napját Szőke István Atilla magyarországi versíró, akinek eddig 13 könyve és hét darab verses, illetve népzenés cd-je jelent meg. A versíró előadásában játékosan mutatta be a gyerekeknek anyanyelvünk szépségeit.
A 15 milliós magyarság kétszázezer népdallal büszkélkedhet. Csak érdekességképpen: a 80 milliós németségnek hatezer népdala van hangsúlyozta Szőke István Atilla. Ha belegondolunk, nagyon csodálatos kincs ez, hiszen a népdalhoz hozzátartozik a zene, a szöveg, a tánc, az öltözék, a tájegység, és nem utolsósorban a szokás. Azért járom a Kárpát-medencét, hogy ezt gimnáziumokban, főiskolákon, könyvtárakban, művelődési házakban elmondjam.
Az a tapasztalatom, hogy a nemzettudat terén a magyarországi vidéki iskoláknál magasabb szinten vannak az elszakadt nemzetrészeken levők. Az is nagyon tetszett, hogy ha felkértem valakit versmondásra, szinte mindenki a magasba nyújtotta a kezét.
Ha van Himnuszunk, az azt jelenti, hogy van nemzetünk is, aminek ki kellett alakulni. Éppen ezért a felsősöknek a történelemről tartottam előadást. Néhány olyan becses történelmi személyt, mint Hunor, Magor, Atilla, Csaba, Álmos, Árpád, verses játékkal mutattam be.
Úgy tűnik, hogy ide mi jövünk adni valamit, de kiderül: sokkal többet kapunk összegezte tapasztalatait a versíró, aki előadást tartott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán is.
KISZó-összeállítás
|