Hozsánna! Végre megszületett! Tető alá került! Megkötötték! Hogy mit? Hát az ukrán–orosz gázmegállapodást.

Igaz, hogy kétszer annyit fizetünk majd az orosz gázért, mint tavaly, de majd csak kigazdálkodjuk, hiszen abban ugyancsak nagyok vagyunk. A dupla árat – amely mellett ráadásul ott van a kikötés, hogy jövőre világpiaci értéken kapunk gázt – persze úgy tálalják "odafenn", mint valami diplomáciai csúcsgyőzelmet, mondván, mi sem hagytuk ám magunkat. Odavágtuk annak a fránya ruszkinak, legalább megszorongattuk.

Ezek után mondjuk zsíros osztalékokat érdemelnek a vállalat főrészvényesei, luxuskocsikat a mélyen tisztelt, nagy tudású és érdemekben gazdag igazgatótanácsi tagok, és persze némi sikerdíjra a kedves népüket hőn szerető politikusok is számíthatnak.

Hogy akkor mégis miért fojtogat az epeömlés?

Nos, csak azért, mert azt a dupla árat, meg később a világpiaci értéket – korántsem világszínvonalú fizetésből – nekem meg a hozzám hasonlóknak kell kipengetni. Ezt a békát ráadásul a jól bevált módszerrel kívánják tálalni.

Darabokban.

Ha úgy tetszik, fogásonként.

Egy kis emelintés mondjuk márciusban, egy kis árpumpálás augusztusban, némi extra árfolyamkövetés októberben, és hipp-hopp máris ott vagyunk, ahol kilóg a hátsó felünk a gatyából. Az egészről a békaleves receptje jut az eszembe, mely szerint a brekuszt hideg vízben kell feltenni, és lassú tűzön emelendő forrásig a hőmérséklet. Ha ugyanis lobogó, forró lébe dobjuk, az a fránya brekkencs kiugrik a fazékból. Így viszont, mire észrevenné, már meg is főtt. Szóval most mi lennénk a béka és az energia-mogulok a szakács. Csak aztán nehogy kifusson a főztjük, mert meglehet, hogy a bűze nagyon csavarni fogja egyesek orrát "odafent"...

Matúz István