| 2009. január 20., kedd |
Országos közéleti lap |
V. évfolyam, 7. (680.) szám |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
2009 bővelkedni fog különféle szerencsétlenségekben, természeti ka-tasztrófákban, tájékoztatta a médiát Jurij Kolesznicsenko, a katasztrófa-elhárí-tási minisztérium prognosztikai főosztályának vezetője. Az előrejelzés szerint Kárpátalján elsősorban az időjárás szélsőséges megnyilvánulásai okozzák majd a legtöbb problémát. »»
|
41 könyvtár, 38 művelődési intézmény és 3 zeneiskola tartozik a Beregszászi Járási Műve-lődési és Turisztikai Osztályhoz. Nagy felelősség ennyi intézmény működését összehangolni, kü-lönösen az egyre súlyosabb gazdasági helyzetben. Hogy hogyan birkóznak meg a nehézségek-kel, arról Halász László osztályvezetőt kérdeztük. »»
|
Ahogy minden tájegységnek megvan a saját jellegzetessége, úgy a Nagydobrony környékén élő szorgos kezű magyar emberek talán legszembetűnőbb foglalatossága a zöldség- és gyü-mölcstermesztésen kívül a seprűkötés, amelynek bölcsője az arra lakók állításai szerint Cson-gor. »»
|
Két hatalmas meglepetést is hozott a hazai női kézilabda élvonal idei első fordu-lója, ám ezúttal egyik sem a Kárpáti-UNE nevéhez fűződik. A tizennégy fordulón ke-resztül veretlen sokszoros bajnokcsapat Motor Zaporizzsja elszenvedte első veresé-gét ebben az idényben. Az igazi szenzáció az, hogy nem a bajnoki címre törő csapatok valamelyikétől, hanem Herszonban a Dnyiprjanka ellen, amely a tabella alsó régiójában tanyázik. »»
|
|
Ungváron eladó a Merilyn pizzéria
Az Avangard stadion közelében, a szlovák konzulátustól 700 mé-terre lévő háromszintes téglaépület alapterülete 440 m2. A létesít-ménynek három bejárata van. Saroképület révén két utcára nyílik. A földszint és az első emelet teljes elkülönítése is megoldható. Az ud-var privatizált. Az épületben irodák, több bankett-terem, korszerűen fel-szerelt konyha van. A bővítés és a belső tér átalakítása megoldható. A pizzéria körül tágas parkoló van kialakítva.
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |