A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

A rovat mai vendége Marianna Korobij, az Ungvári Városi Perinatális Központ szülész-nőgyógyásza.

– A medicina igencsak intim, diszkrét válfaját választotta hivatásául.

– Mai fejjel, ha újrakezdeném, gondolkodás nélkül ismét ezt választanám. De annak idején az is felmerült bennem, hogy újságíró leszek. Amikor már az Ungvári Állami Egyetem orvosi karán tanultam, és szakirányt kellett választani, először a sebészet vonzott, de mindössze hat hely volt, és nem sikerült bekerülnöm. Tadzsikisztánból viszont jelezték, szükségük van szülész-nőgyógyászra. Úgy döntöttem hát, belevágok.

– Szakmai pályafutását ezek szerint otthonától igencsak távol kezdte.

– 1981 és 1985 között az afgán határzónában dolgoztam. Nehéz volt a családomtól, a szülővárosomtól messze megszokni az idegen környezetet. Arról nem is beszélve, hogy egészen más az ottani klíma. Negyven-negyvenöt fokos melegben dolgoztam egy olyan vidéken, ahol vékony héjú citromot és gyapotot termesztettek. Az ottani asszonyok mentalitása eltérő a miénktől. Számukra az orvosnál tett látogatás felért egy ünneppel, mert ez volt az egyetlen hely, ahová férjeik kíséret nélkül elengedték őket. A legjobb ruhájukat vették fel, csoportosan érkeztek. Leterítették a fűre a pokrócukat, ettek, ittak és egymást bevárva indultak haza.

Hazaérkezésem után Ilosván, kis ideig Munkácson dolgoztam. Meglepődtem, mert a jól felszerelt közép-ázsiai kórházhoz képest Ilosván némileg gyengébb technikai felszereltség várt. A szülészeten például biciklipumpával állították elő a vákuumot. Majd a megyei kórházban praktizáltam olyan neves doktorok mellett, mint Újlaki József, Fedinec Sándor, Szerhij Dolgos, Medvecki Sándor.

– Huszonnyolc éves pályafutása alatt bizonyára több érdekes eset is előfordult praxisában.

– Egyik emlékem Tadzsikisztánhoz kötődik. Még csak második éve dolgoztam, amikor eljött hozzám egy ötvenhat éves asszony, akit daganat gyanújával küldtek vizsgálatra. Meglepődve tapasztaltam nála a terhesség jeleit, ugyanis saját elmondása szerint már hat éve menopauzája volt. Az osztályvezető orvos és az asszony is azt mondta, hogy ne viccelődjek vele, nem látom, hogy ő már öregasszony. Pár nappal később hasára téve a sztetoszkópot, meghallottam a csecsemő szívverését is. Nagy sikerélményem volt, hogy kezdőként helyes volt a diagnózisom.

– A gyógyítás mellett a felcserek, szülészek következő generációját is oktatja az ungvári egészségügyi kolledzsben. Meglátása szerint milyen lesz a következő orvosnemzedék?

– Szerintem nincsenek rossz diákok. A mai fiatalok egyszerűen másak. Nincsenek komplexusaik, szélesebb a látókörük. Csak fel kell kelteni az érdeklődésüket és meg kell értetni velük, mit miért kell tudniuk.

– Családjában több orvos is van?

– Az öcsém Kijevben idegsebész, a menyasszonya röntgenológus, hogy csak a legközelebbieket említsem. A lányom, Rosztiszlava pedig most ötödéves az ungvári egyetem orvosi karán.

– Önként döntött úgy, hogy folytatja édesanyja hivatását?

– Míg engem édesanyám beszélt rá a medicinára, a lányom tudatosan választotta ezt az utat. Jól beszél angolul, sokoldalú, más pályán is megállná a helyét, de ő emellett döntött.

– Sokat dolgozik, még éjszakára sem kapcsolja ki a telefonját. Hogyan tud feltöltődni, pihenni?

– Az, hogy a gyógyítást a tanítással felváltva csinálom, eleve pihentet, oldja az egyhangúságot. Korábban sokat kézimunkáztam, kötögettem. Ma inkább a kertészkedés, a virágok adnak energiát. Ha néha úgy érzem, hogy egy időre elfutnék a páciensek elől, a tudat, hogy számítanak rám és segítséget remélnek tőlem, mindig átlendít a fáradtságon és erőt ad a folytatáshoz.

– Önből mindig nyugalom árad, optimizmust sugároz. Hogyan csinálja?

– Ilyen az alaptermészetem. Nem szeretem a veszekedéseket, a konfliktusokat. Türelemre, megértésre talán a gyermeknőgyógyászként eltöltött éveim tanítottak meg.

– Mekkora a baráti köre?

– Úgy gondolom, vannak, akikre bizton számíthatok. De ritkán kérek segítséget, igyekszem egyedül intézni a dolgaimat.

– Ha lehetősége lenne rá, a világ mely sarkába utazna el?

– Az igazat megvallva, annak idején olyan sokat utazgattam munkahelyem és a lakásom között, hogy egy idő után már nem vágytam a helyváltoztatásra. Ha viszont nyernék a lottón, először bejárnám Európát, megnézném az arab emirátusokat és Japánt.

– Mennyire állnak közel önhöz a műszaki dolgok?

– Férjemmel korán elváltak útjaink, édesanyámmal és a lányommal élek, így számomra nem jelent rendkívüli feladatot, ha be kell verni egy szöget, vagy elő kell venni a csavarhúzót. Sőt, úgy gondolom, hogy bármilyen más, technikai tudást igénylő munkában megállnám a helyem. Egyet nem tudnék elképzelni, hogy egy gyári részleg futószalagja mellett egész napos zajban dolgozzak.

– Mit vagy kit vinne magával egy egész éves körútra?

– A tárgyakhoz nem ragaszkodom, azok pótolhatók. Egyébként sem vagyok anyagias. Inkább a lányomat vinném magammal.

– Új év kezdődött. Szilveszterkor szokott fogadalmakat tenni?

– Valamikor tettem, aztán az álmodozásokat felváltották a realitások. Igyekszem az elérhető lehetőségekből kiindulni.

Magyar Tímea

Kedvencek:

Gyümölcs: nektarin, füge

Ital: kefir

Állat: kutya, hal

Virág: krizantém

Napszak: délelőtt

Zene: mindenevő

Szín: világosak

Erényének tartott tulajdonsága: becsületes

Negatív vonása: makacs