|
Az ellenőrök megérkeztek, gáz még sincs
Kijev beleegyezett abba, hogy a moszkvai aggodalmakat figyelembe véve újra aláírja az Európának szánt orosz gázszállítások ellenőrzéséről szóló megállapodást, különválasztva tőle az orosz fél által kifogásolt, kézzel írott ukrajnai csatolmányt. Ugyanakkor a közvetlen ukránorosz tárgyalások továbbra sem hoztak semmiféle eredményt.
Az Európai Bizottság egyik szóvivője közölte, hogy José Manuel Barroso, az EU-bizottság elnöke még vasárnap este telefonon felhívta Julija Timosenko ukrán miniszterelnököt, és megegyeztek abban, hogy különválasztják a két dokumentumot: a megállapodást és a Kijev által hozzá csatolt, kézzel írott nyilatkozatot, amely értelmezését adja a megállapodásnak. Így a dokumentumot következésképpen újra alá kellett írni az ukrán nyilatkozat említése nélkül. Hétfőn délelőtt erre sor került, erősítette meg az orosz és az ukrán állami gázszolgáltató.
Az EU álláspontja változatlanul az, hogy Ukrajna egyoldalú nyilatkozata nem érinti a megállapodást, amely rendelkezik az Ukrajna, Oroszország és az Európai Unió által tervezett ellenőrző misszió felállításának feltételeiről. Mirek Topolánek, az uniós elnökséget betöltő cseh miniszterelnök közben felhívta telefonon Vlagyimir Putyin orosz kormányfőt, és tudomására hozta, hogy az "ukrán nyilatkozat nem része a jegyzőkönyvnek, és csak az ukrán fél véleményét tükrözi". Putyin a kiegészítéssel kapcsolatban elmondta, az orosz fél nem tárgyalt a jegyzőkönyvhöz csatolt ukrán véleményről, amely "elferdíti magának a jegyzőkönyvnek a lényegét", és megterheli a fennálló problémákat olyan kérdésekkel, amelyeknek nincs hozzájuk köze. Moszkva már korábban felszólította az EU-t, hogy vegye rá Kijevet a megállapodáshoz csatolt nyilatkozat viszszavonására. Dmitrij Medvegyev orosz elnök pedig emiatt megtiltotta az orosz kormánynak a dokumentum alkalmazását és ezzel az európai gázszállítások felújítását. Medvegyev úgy vélekedett: "Ez már csak a józan ész feletti gúnyolódásnak tekinthető, és célja a megszületett megállapodás életbe lépésének akadályozása, nyilvánvalóan destruktív és provokatív lépés."
Az oroszok által kifogásolt csatolmányban egyebek mellett az ukrán fél azt szerette volna rögzíteni, hogy nem a Naftogaz hibájából állt le az európai gázszállítás, Ukrajna nem vett ki gázt a tranzitvezetékekből, illetve, hogy Kijevnek nincs semmiféle tartozása a Gazprommal szemben.
Közben az európai megfigyelők még vasárnap elfoglalták helyüket több oroszországi és ukrajnai mérőállomáson, ám munkájukat még hétfőn sem kezdhették el, mivel az újabb ukránorosz civakodás miatt a csapokat lapzártánkig nem nyitották meg. Úgy értesültünk, hogy Kárpátaljára is érkeztek európai megfigyelők, hogy ellenőrizzék a beregszászi és a tekeházai mérőállomást.
Miközben az európai szállítások felújítására azért jó esély van, az ukránorosz közvetlen kétoldalú megegyezés továbbra is várat magára. Hiába töltötte az egész hétvégét az orosz fővárosban Oleg Dubina. A Naftogaz vezetője, miután visszatért Kijevbe, elmondta: a Gazprom ragaszkodik az ezer köbméterenkénti 450 dolláros árhoz, amit azonban az ukrán szolgáltató irreálisnak tart, s nem hajlandó elfogadni. Oleg Dubina megjegyezte, egy tapodtat sem közeledtek az álláspontok, ezért úgy vélte, a tárgyalásokat ezek után a legmagasabb szinten szükséges folytatni.
KISZó-összeállítás
|