2009. január 13., kedd Országos közéleti lap V. évfolyam, 3. (676.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Élelmiszersegély Dercenbe

A Magyar Református Szeretetszolgálat háromszázezer forint értékű élelmiszert adott át a Derceni Református Egyházközség Tábita Diakóniai Konyhájának. A munkácsi járási település eme intézményében hetente kétszer 70, a létminimum alatt élő és idős embert étkeztetnek.

Szankciókat ígér a PRK

Négy hét múlva befejeződik a Podkarpatszka Rusz (PRK) megalakítására szánt átmeneti időszak és komoly büntető szankciókra számíthatnak mindazok, akik tevőlegesen támogatják a köztársaság ellenségeit, jelentette be a PRK sajtószolgálata (podkarpatrus.livejournal.com). A sajtóközlemény leszögezi, hogy a Ruszin Népbíróság szerint az ukrán állam minden jogalapot elveszített Kárpátalja birtoklására, s így a megye külországnak tekintendő. Január 12-től kezdődően a ruszin köztársaságban jegyezni fogják az idegen országbelinek minősülő ukrán szakszolgálatok ellenlépéseit, melyek végrehajtói és családtagjai kemény megtorlásokra számíthatnak – olvasható a hírportálon.

Eltévedt a Krasziján

Egy síelő eltévedt, egy másik pedig kizuhant a felvonóból a Kraszija hegyen lévő lesiklópályán. A hegyi mentők több órán át kutattak az után az ungvári fiatalember után, aki letért a pályáról és eltévedt. Az összefagyott 18 éves személyt a késő esti órákban találták meg és vitték a legközelebbi menedékhelyre. A hegyi mentő szolgálat munkatársai szállították kórházba azt a lembergi fiatal nőt, aki kizuhant a síliftből és súlyosan megsérült. Néhány nappal korábban az Ökörmezői járásban tizenhét turistát kellett kimenekíteniük a hegyi mentőknek az elromlott liftből. A több méter magasban rekedt síelők két órán át lebegtek ég és föld között.

Mitől tartanak a kárpátaljaiak?

Az egyik politikai párt kárpátaljai szervezete közvélemény-kutatást tartott, melynek során arról kérdezték a lakosságot, hogy mit tartanak a legnagyobb problémának, gondnak. A megkérdezettek 38 százaléka számára az alacsony életszínvonal és a munkanélküliség jelent gondot. Második helyen az anyagi krízist jelölték meg. A harmadikon, leggyakoribb panaszként az ingyenes egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést említik. Míg a városiakat a magas közüzemi díjak és a schengeni vízum hosszadalmas és bonyodalmas megszerzése, addig a vidékieket a munkanélküliség aggasztja jobban. Az emberek ezenkívül a bűnözés mértékének növekedésétől, és a lakhatási gondoktól tartanak.

Juscsenko nem utazott el Magyarországra

Elmaradt a tegnap Nyíregyházára tervezett magyar–ukrán államfői találkozó.

Sólyom László köztársasági elnök és Viktor Juscsenko ukrán államfő januári találkozója akár hagyományosnak is mondható, tavaly például ugyanebben az időpontban Munkácson ültek egy asztalhoz. A magyar elnök sajtószolgálata egy nappal a tervezett találkozó előtt közölte, hogy Viktor Juscsenko elnöki titkársága diplomáciai úton tudatta, hogy az ukrán államfő nem jön Magyarországra, de indoklás nem szerepelt a közleményben. Ezzel szemben az elnöki titkárság sajtóosztálya arról számolt be, hogy Viktor Juscsenko az elhúzódó gázvita mihamarabbi megoldása érdekében maradt Kijevben. Korábban a magyar elnök ukrán kollégájának írt levelében javasolta, hogy a januárban esedékes magyar–ukrán államfői találkozó napirendjére vegyék fel az energetikai kérdéseket. Arról nem szóltak a hírek, hogy később pótolják-e a találkozót.

Tavaly márciusban már volt példa egy ukrán–magyar elnöki találkozó elmaradására. Akkor Sólyom László nem utazott el Kijevbe. Bár az okokat hivatalosan nem részletezték, azoknak közük lehetett a vereckei honfoglalási emlékmű körüli hercehurcákhoz.

Esnek az árak, pang a piac

Ukrajnában egy hónap alatt nyolcvannyolc százalékot esett az ingatlanértékesítés, ami jelenleg megközelítőleg a 2004-es év februári szintjének felel meg.

A Globaliszt felmérése szerint a lakás- és magánház-értékesítés decemberben a novemberi szint hatodára esett vissza. Míg egy évvel korábban az 50 ezer dollár körüli lakásokat az árveréseken pillanatok alatt szétkapkodták, addig ma senki nem fizeti meg ezt az árat. Az előrejelzések szerint a lakásárak ez év nyarára még jobban visszaesnek, nagy valószínűséggel a 2003-as év szintjére. Elképzelhető, hogy idén ősszel még ennél is olcsóbbak lesznek és megközelítik a 2000-es árakat. A fővárosban ez év végén várhatóan 10–15 ezer dollárba kerülnek majd az egyszobás lakások.

Újabb atomerőmű épül Ukrajnában

Huszonkét évvel a csernobili katasztrófa után atomerőmű megépítésére adott megbízást az ukrán kormány, ráadásul egy orosz cégnek. Az Atomsztrojexport azért nyert egy amerikai és egy dél-koreai kivitelező előtt, mert vállalta, hogy nyolcvanöt százalékban saját maga finanszírozza a három és fél milliárd eurós Hmelnickij megyei beruházást. Az építkezés a tervek szerint jövőre kezdődik és 2016-ban fejeződik be.

Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó