| 2009. január 10., szombat |
Országos közéleti lap |
V. évfolyam, 1-2. (674-675.) szám |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Termékenynek bizonyult a Bivaly évének első napja. Az Ungvári Városi Klinikai Kórház szülészetén hét csecsemő látta meg a napvilágot. Miroszlav Seketa főorvos-helyettes elmondása szerint valamennyi szülés komplikációmentesen, természetes módon zajlott. »»
|
Izrael a nemzetközi tiltakozás ellenére folytatja a Gáza ellen december vé-gén indított támadást. Mint ismeretes, a katonai akciók azután kezdődtek, miután a tűzszünet lejártával a gázai övezetből rakétákkal lőtték Izraelt. A zsidó állam először légicsapásokkal, majd a szárazföldi erők bevetésével válaszolt. »»
|
A megyei katasztrófa-elhárítási főosztály tájékoztatása szerint az idei télen még nem regisztráltak fagyhalált, de nem biztos, hogy ez így is marad. A meteorológusok előrejelzései szerint a most tapasztalható kemény fagyok korántsem utoljára teszik próbára szervezetünket. A felelőtlenségből, elővigyázatlanságból kifolyólag sajnos minden éven előfordul ilyen szerencsétlenség. »»
|
Az időbeosztással, tanulással kapcsolatban sokan ugyanazokat a hibákat követik el. Íme a példa, hogy hogyan ne tanulj. A vicces tanácsokat nem muszáj megfogadni, elvégre mindenki saját maga dönti el, hogyan cselekszik. »»
|
Az ingatlan napjainkban is az egyik legjobb befektetés. Csakhogy a piacon, ahol az elmúlt években egekbe szöktek az árak, jelen vannak az ügyeskedők is, a mások becsapásán fáradozó szélhámosok. Divatos kifejezéssel: a lakásmaffia. »»
|
Kárpátalján az elmúlt évben ötvenkilenc autólopást jelentettek be a rendőrségen. Egy évvel korábban nyolcvankét esetet rögzítettek, tájékoztatta a médiát Volodimir Selepec, a megyei bel-ügyi főosztály főnyomozója. »»
|
Vidékünkön az év első sporteseménye igazi kuriózumnak, "csemegének" bi-zonyult. Január 35-én Munkácson a világranglista-harmadik, háromszoros olim-piai bajnok, az ukránok legjobbja, Vaszil Ivancsuk és a magyar sakkguru Lékó Péter hatjátszmás rapid páros mérkőzést vívott. Négy döntetlen után a párharc harmadik játéknapján az ukrán nagymester világossal megnyerte a hullámzó, hibákkal tarkított ötödik partit. A hatodik játszmában Lékó nem tudott kiegyenlíteni, csak remizett, így az ukrán 2007 októbere után ismét magáénak tudhatta a győzelmet. »»
|
|
Ungváron eladó a Merilyn pizzéria
Az Avangard stadion közelében, a szlovák konzulátustól 700 mé-terre lévő háromszintes téglaépület alapterülete 440 m2. A létesít-ménynek három bejárata van. Saroképület révén két utcára nyílik. A földszint és az első emelet teljes elkülönítése is megoldható. Az ud-var privatizált. Az épületben irodák, több bankett-terem, korszerűen fel-szerelt konyha van. A bővítés és a belső tér átalakítása megoldható. A pizzéria körül tágas parkoló van kialakítva.
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2009 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |