2008. december 30., kedd Országos közéleti lap IV. évfolyam, 204-205. (672-673.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Med+Info
Óvatosan a bőséges reggelivel!

Egy vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a reggelizők kevesebb kalóriát fogyasztanak naponta, mint nem reggeliző társaik, és azok a nők, akik reggeliznek, alacsonyabb testtömegindexszel rendelkeznek, mint a nem reggelizők.

A vizsgálat során az is kiderült, hogy a reggelivel elfogyasztott kalóriamennyiség növekedésével emelkedik az egész nap bevitt energia mennyisége is – ezzel párhuzamosan pedig csökken a bevitt kalcium és egyes vitaminok aránya. Ugyanakkor a férfiak testtömegindexe nem tükrözte azt, hogy reggeliznek-e vagy sem.

A szerzők az eredmények alapján a reggelizés mellett állnak ki, de fontosnak tartják, hogy az emberek elegendő segítséget kapjanak az alacsony kalóriatartalmú ételek kiválasztásához.

Mire jó a fenyőillat?

A különböző fenyőfajoknak jelentős gyógyhatásuk is van. A balzsamok és a gyanták már évezredek óta használatos szerek, melyek a fa kérgének megsebzése, bevágása során folynak ki a törzsből.

Az erdeifenyő, a törpefenyő és más fenyőfajok jelentős mennyiségű, illóolajjal teli balzsamot tartalmaznak. Psoriasisos, seborrhoeás bőr ápolására, az ilyen célt szolgáló hajsamponok hatóanyagaként kedvező hatás érhető el velük. A fenyőfélék illóolaját légúti megbetegedésekben inhalálószerekben alkalmazzák. Használatos még reuma, ízületi gyulladások, izomfájdalmak elleni bedörzsölőkben, kenőcsökben, tapaszokban. A kozmetikai iparban fürdőadalékok, szappanok, dezodoráló készítmények előállításának gyakori alapanyaga.

Ezt ne fogadja meg!

Alig múlt el a karácsony, máris itt a szilveszter és a vele járó otthon töltött szabadnapok. Ahhoz, hogy egészségtelenül töltsük az előttünk álló napokat, az alábbi tíz ajánlást kellene megfogadni:

1. étkezzünk bőségesen, naponta legalább 5000 kcal-t

2. vacsorára lehetőleg nehéz, zsíros ételeket fogyasszunk

3. az esti tv-nézéskor sokat és kitartóan nassoljunk

4. naponta legalább 6–8 alkalommal együnk valami nagyon egészségtelent

5. vitaminokban gazdag gyümölcsöket lehetőleg ne fogyasszunk

6. sok alkoholt igyunk

7. nem szabad elfeledkeznünk a mértéktelen kávéfogyasztásról sem, és naponta legalább két doboz cigarettát szívjunk el

8. a világért se menjünk friss levegőre

9. ne sétáljunk, ne kerékpározzunk

10. ha viszont mégis mozogni hozza úri kedvünk, akkor lehetőleg nehéz fizikai munkát végezzünk, például emeljünk irtózatosan nagy súlyokat, jól megerőltetve gerincünket. Ez utóbbi főleg a magas vérnyomásos és gerincbetegségben szenvedőknek nyújt biztos "segítséget".

Amennyiben betartja a fentebbieket, biztos lehet benne, hogy hamarosan orvosi segítségre szorul. Ki az, aki ezt szeretné?

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó