|
Országos gyásznap Ukrajnában
Van család, melynek minden tagja meghalt
Szörnyű detonáció rázta meg december 24-én Jevpatorija Nyekraszov utcáját. A gázrobbanás következtében melynek okait még vizsgálják a 67-es számú épülete két lépcsőháza, harmincöt lakás, a földdel lett egyenlő. A Podrobnosztyi tegnapi jelentése szerint eddig huszonhét áldozatot emeltek ki a romok alól.
Alekszandr Mazilin, a katasztrófa-elhárítási minisztérium krími főosztályának vezetője elmondta, hogy eddig huszonhat holttestet azonosítottak. Az áldozatok között három gyerek van, egy család mind az öt tagja szörnyethalt. A mentőegységek huszonegy személyt élve hoztak ki a romok alól. Közülük ötöt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, egyikük állapota válságos.
A mentési munkálatokban tegnap ötszázan vettek részt. Tevékenységüket nehezíti, hogy az egymásra omolt épületelemek megmozdítása közben a romok alatt életben maradtak megsérülhetnek.
Az Interfax-Ukraina tájékoztatása szerint még mindig nem sikerült pontosan megállapítani, hogy a robbanáskor hányan tartózkodtak az épületben. A házkezelőség nyilvántartása szerint a romba dőlt lakásokba 62-en voltak bejelentve, ám azt, hogy hányan tartózkodtak az épületszárnyban, még nem lehet tudni.
A katasztrófa másnapján a helyszínre érkezett Viktor Juscsenko és Julija Timosenko. Az államfő elrendelte a szerencsétlenség körülményeinek kivizsgálását és a károsultak megsegítését. A robbanás következményeinek felszámolására hetvenmillió hrivnyát különítettek el. A miniszterelnök bejelentette, hogy a gyászoló családokat minden egyes elvesztett hozzátartozó után százezer hrivnya segélyben részesítik. Timo- senko megígérte, hogy december 31-ig mindenki, aki elvesztette otthonát, új lakásba költözhet.
Tegnap Ukrajna országos gyásznap keretében emlékezett a szerencsétlenség áldozataira.
KISZó-összeállítás
|