|
Sportvilág
Pókertorna Kárpátalján
Kárpátalján első ízben rendeztek nemzetközi pókerversenyt.
Az Imperial Open elnevezésű versengés összdíjazása 25 ezer dollár volt. Az Imperial és a Pokersens klubok közös szervezésében megvalósuló játékra a vojevodinói turistatelepen került sor. Vidékünkön a pókersport még csak gyerekcipőben jár, két éve kezdte bontogatni szárnyait. A versenyen 55 résztvevő ült asztalhoz, köztük ismert ukrán, magyar, orosz és román játékosok.
Kolonics természetes halált halt
Az orvosszakértői vélemények szerint a kétszeres olimpiai bajnok kenus szívtágulattal járó szívizombetegség, a bal szívfél heveny elégtelensége miatt halt meg júliusban.
Az ötödik olimpiájára készülő 36 éves klasszis versenyző egy résztáv végén rádőlt a kísérő motorcsónakra, majd elvesztette eszméletét. Páros társa, Kozmann György és trénere, Ludasi Róbert szívmasszázzsal és mesterséges lélegeztetéssel igyekeztek életben tartani, de nem jártak sikerrel, ahogy a kiérkező mentők sem. A Népszabadság úgy tudja, hogy a jelentés elkészültét öt vizsgálat előzte meg; közte volt az is, amelyet a bécsi doppinglaboratóriumban végeztek. Az eredmény negatív lett, ennek nyomán kizárhatók azok a híresztelések, amelyek szerint a legendás kenus halálához valamilyen tiltott szer vezetett volna.
Vizeletvizsgálatra vitték Raikkönenéket
Váratlan doppingellenőrzésre hívták a két ferrarist, Massát és Raikkönent, a McLarens-es Heikki Kovalainent és a Toro Rossot tesztelő Sebastien Buemit a múlt heti jerezi F1-teszten. Az eredmény később várható.
Az FIA 2005-ben csatlakozott a WADA előírásaihoz, azóta bármikor bármelyik pilótát ellenőrizhetik. Az eddigi egyetlen lebukott a cseh Thomas Enge volt, de őt még korábban kapták el, marihuanás cigarettát szívott.
|