2008. december 13., szombat Országos közéleti lap IV. évfolyam, 195. (663.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Népakarat

A nép nevében, háta mögé bújva annyi mindenféle gazságot elkövettek már a történelemben, de főleg a legdemokratikusabbnak kikiáltott szocialista rendszerben, hogy végül hiteltelenné vált, aki rá hivatkozott. A nép nevében meg lehetett lopni az államot, hazug és álnok eszméket terjeszteni, és lágerekbe küldeni az "ellenségeit". Mert azok, akik átláttak a szitán és szót emeltek a hazugság ellen, többnyire megkapták a nép ellensége bélyeget, vagy simán csőcseléknek minősítették őket.

A rendszer változott. A módszerek azonban alig. Mostanság divattá lett mindenben kikérni a nép véleményét. Más kérdés, mennyire adnak rá. Emlékezhetünk az 1991 decemberében lebonyolított országos népszavazásra, amikor azt kérdezték Kárpátalja lakosságától, hogy egyebek között akar-e különleges státust, autonómiát? Persze, hogy akart. No de minek? Óhaját azóta is semmibe veszik.

Máskor annyira figyeltek a népakarat kinyilvánítására, hogy a szavazás végeredményének összegzésekor több lett a voksoló, mint az eleve szavazásra jogosult. Ez a szovjet világra emlékeztet, amikor a politikai érettséggel, öntudattal egyenlősítették, hogy elmentünk-e szavazni az egyetlen jelöltre. Akkoriban csak a száz százalék körüli eredmény volt az elfogadható.

Nem is csoda, hogy ennyi különféle huncutság átélése után már nem is akar válaszolni a megkérdezett. Kis megyénkben az elmúlt hetekben a nép kétszer is megmutatta, hogy tele a hócipője és a véleményét megtartja magának. Munkács választópolgárainak mintegy háromnegyede gondolta, hogy úgyis csak formaság, akkor meg miért járuljon az urnákhoz. Láthatóan nekik lett igazuk, bár ki tudja...

A megyeszékhelyen egy olyan dologban kérték ki a nép véleményét, amely már megoldódott és egyaránt nem esett latba sem az igenek, sem a nemek száma. A város vezetése mégis úgy ügyeskedett, hogy a munkácsihoz hasonló részvételi arányt az eredményhirdetésre alaposan feltupírozta. Tették ezt erősen megkérdőjelezhető módszerekkel. A szavazástól távolmaradt ungváriak úgy vélik, helyesen cselekedtek. Szavazhattak volna bárhogy, a végeredményen az sem változtatott volna.

Erős a gyanúm, hogy egy előrehozott parlamenti vagy helyhatósági választás sem váltana ki különösebb lelkesedést. Nem lehet a végtelenségig ostobának nézni a népet, mely ráébredt, valójában mennyit nyom a latban a véleménye.

Balogh Csaba

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó