|
Győzelmek az évbúcsúztatón
A magyar válogatott felkészülési találkozón 20-ra megverte Észak-Írországot, így győzelemmel zárta a 2008-as évet. Ukrajna is jól búcsúzott a szezontól.
A magyar válogatott Torghelle Sándor révén szerezte meg a vezetést Belfastban az 57. percben. Majd Gera Zoltán 22 méterről eleresztett bombája akadt be a csereként pályára lépő Mannus kapujába, beállítva ezzel a végeredményt. A válogatott így sorozatban harmadik győzelmét aratta, és továbbra is veretlen az észak-írekkel szemben.
"Borzalmasan játszottunk, szégyenletes volt a teljesítményünk. Semmi tűz nem volt a csapatban, semmi elképzelés. Negyven perc alatt mindössze négyszer passzoltunk egymáshoz" mondta Nigel Worthington, az észak-írek szövetségi kapitánya a meccs után.
"Minden labdarúgónk jól, magabiztosan hajtotta végre feladatát. A második negyvenöt percben aztán fölényünk az eredményben is megmutatkozott, ekkor két gólt is sikerült szereznünk. Nagyon örülök a győzelemnek, amire a csapatnak és az egész magyar futballnak óriási szüksége volt. Jó úton járunk, de természetesen tudjuk, hogy sok még a tennivaló" nyilatkozta a találkozó után Erwin Koeman, a magyarok trénere.
Az ukrán válogatott Jevhen Szeleznyov góljával 10-ás győzelmet aratott Norvégia ellen. A egyetlen találatot a hazai pályán játszó ukrán válogatott a 26. percben tizenegyesből szerezte meg. John Arne Riise kiállítását követően a vendégek majdnem egy félidőn át emberhátrányban futballoztak, így nem is tudtak egyenlíteni.
KISZó-összeállítás
|