Bizton állíthatjuk, azok a gyerekek, akik a Beregszászi Magyar Gimnáziumba járnak, igyekeznek kitűnni valamiben. Egyikük Demkó Anikó.

– Szüleim, s úgy általában mindenki szerint cserfes lány vagyok. Én ezt nem is tagadom: szeretem a kihívásokat, minden érdekel. Talán ezért is fogadtak el a társaim. Osztályfőnökünk Vaszkó Vera, akit nagyon tisztelek. Szeretem a magyar irodalmat, a magyar nyelvet, de legjobban az énekórát. Zeneiskolába is járok, zongorázni tanulok. Bármilyen furcsa, a matek is megy, régebben versenyt is nyertem ebből a tantárgyból. Anyukám jól beszél angolul és németül, ezt szeretnék én is – idegen nyelveket tudni. Hiszen, mint ahogy azt a közmondás is tartja, ahány nyelven tudsz, annyi ember vagy – mondta felnőttes hangsúllyal a tizenegy éves kislány.

Anikó elárulta, ha beindul egy szakkör, ő azonnal jelentkezik. Az egyik ilyen a Szülőföldünk, Kárpátalja című, melyen szintén részt szeretne venni.

– Az előbb azt mondtad, hogy cserfes lánynak tartanak. Miben nyilvánul ez meg?

– Még az elemi iskolába jött hozzánk egy kislány, aki visszahúzódó volt. A tanárunk azt mondta neki: "Na, te állj oda Anikó mellé, ő a legbarátságosabb, legcserfesebb, vele megleszel". Örültem neki, hogy így történt. Egyébként ugyanez az eset a gimnáziumban megismétlődött.

– Sokat tanulsz?

– Igen, de azért pihenek is. Szabadidőmben olvasok, no meg rejtvényt fejtek, ha pedig olyan kedvem van, akkor a számítógép előtt ülök. Imádok az interneten szörfözni. Újabban kézimunkával is foglalkozom: gyöngyöt fűzök. Ez egy új mánia, biztos túljutok majd rajta, de egyelőre szeretem ezt csinálni. Van két kisebb testvérem, egy húgom és egy öcsém. Velük is szoktam játszani, de egyre ritkábban, hiszen már ők is tanulnak. Néha nekik is segítek...

Hegedűs Csilla