|
Élményfürdő: a magyarokon is múlik
A megyeszékhelyről évtizedek óta hiányzik a megfelelően kiépített, kulturált strand. Strandok dolgában az egész megye rosszul áll. A szomszédos országok közeli nagy- és kisvárosai már messze túlléptek Ungváron. Így, aki teheti, Kassára, Nyíregyházára vagy Kisvárdára jár fürdőzni.
A helyzeten mindenképp változtatni kell tájékoztatta lapunkat Oleg Podebrij, az önkormányzat szóvivője. Bár sokan úgy gondolják, hogy vannak Ungváron súlyosabb problémák is, mint a strand, erre is nagy szükség van. Ha nem a megyei vezetés akadékoskodása, már felépült volna a létesítmény.
A szóvivő elmondása szerint a Bozdosi parkban egy elmocsarasodott, semmire nem hasznosítható húsz hektárnyi területre képzelték el a létesítményt.
Egy olyan német cég ruházna be mintegy háromszázmillió eurót, mely kontinensszerte épített már aquaparkokat mondja a szóvivő. Megyénk vezetői azonban úgy gondolják, hogy sem az ungváriaknak, sem a kárpátaljaiaknak nincs rá szükségük.
Pedig a létesítmény télennyáron fogadhatná a vendégeket. Turistacsalogatónak is kiváló lenne. Arról már nem is beszélve, hogy egy impozáns sportuszodával is gazdagodhatnánk. Úszósportunk helyzetét ismerve ez sem elhanyagolandó szempont.
Az olimpiai szabványnak megfelelő uszoda mellett több fedett, köztük a gyerekek és a rokkantak számára alkalmas medence, csúszdák, sétányok, pihenést és kikapcsolódást szolgáló létesítmények, játszótér is a kényelmet fogja biztosítani. Fogja, mert kétségtelen, hogy az élményfürdő felépül a tervezett helyen állítja a szóvivő.
Az állítás azonban csak a december 7-re meghirdetett népszavazáson válhat bizonyossá. Oleg Podebrij szerint e téren rengeteg munkát végeztek a társadalmi szervezetek. Közöttük az UMDSZ városi szervezete is.
Örülök annak, hogy az ungvári magyarok teljes mellszélességben kiállnak az aquapark mellett. Látszik, hogy ők valódi lokálpatrióták, akiknek nem közömbös a közös ügy. Bízom benne, hogy szavazáskor sem hagyják cserben a várost jegyezte meg beszélgetőpartnerem.
Az ügyben megmozdult a megyeszékhely. Eddig több mint tizenkétezer támogató aláírás gyűlt össze. Az igazi megmérettetés azonban a népszavazás lesz, melyen eldől az élményfürdő sorsa. Ha a lakosság igennel voksol, úgy másfél éven belül felépülhet és Ungvár látványossága lehet a létesítmény, mely mintegy háromszáz új munkahelyet is jelent a város számára.
Balogh Csaba
|