Az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) az illegális pénzváltó bódék és a nepperek eltüntetése érdekében két héttel ezelőtt hozott egy – szerinte halálbiztos – döntést: az addig alkalmazott öt, illetve három százalék helyett másfélre csökkenti a külföldi valuták eladása és vétele közötti árrést. Úgy képzelte, hogy ezzel egy szempillantás alatt lemossa a pénzpiac porondjáról az említett, nem kívánatos szereplőket.

Az NBU utasítására a "bankvilág" égisze alatt működő pénzváltók mindegyikében a dollár eladása 5 hrivnya 97 kopijkás árfolyamon, a vétele pedig egyes helyeken 5,95, másutt 5,96-ért történt. Tehát az ország meghatározó pénzintézete tartotta szavát, bevezette az egy-két kopijkás árrést.

A Kreditbank pénzváltójában érdeklődünk:

– Dollárt szeretnék venni.

– Sajnos nincs dollárunk – jön a válasz.

– Euró?

– Eurónk sincs.

A következő helyszín a PrivatBank:

– Dollárt vennék.

– Nincs dollárunk.

– Jó lesz az euró is.

– Azzal sem tudok szolgálni – hangzik az elutasítás.

Következett a Ukrszibbank:

– Vennék száz dollárt, látom, szerepel az árlistán.

– Sajnos, nincs dollárunk – kapom a választ.

– Euró?

– Az sincs.

Tovább erősködöm, mire az egyik illetékes elmondja, csak annyi valutát adnak el, amennyit aznap magánszemélyektől vásárolnak. Ha nincs "behozatal", akkor "elvitel" sincs.

Az Eximbank pénzváltójában vehettünk volna száz dollárt, illetve ötven eurót, a Demark Bankban pedig akár ötszáz dollárt is. De e két kivételtől eltekintve több pénzváltó nem akadt, amely dollárt vagy eurót kínált volna, pedig legalább tizenöt helyen megfordultunk. A Kreditprom Bank pénzváltójánál azt a választ kaptuk, hat százalékos felárral árulnak valutát, de ebben az esetben a dollárért 6,33-at, az euróért nyolc hrivnyát kellett volna fizetni az 5,97, illetve 7,55 helyett. Új jelenségnek számít, s tegnap még fehér holló volt a megyeszékhelyen, ám a hírek szerint általános lesz.

"Nepperalvilág" kapuján is bekopogtattunk. Az Ukrajna áruház bejáratánál tanyázó feketeváltóktól annyi valutát vásárolhattunk volna, amennyit csak akarunk. Persze más árfolyamon:

– Mennyiért adja a dollárt?

– Hat harmincötért, ha többet vesz, lemegyek hat harmincra.

– Akkor inkább eurót vennék.

– 7,90-ért tudok adni.

– Az nagyon sok, inkább megyek a bankba.

– Nyugodtan mehet, kíváncsi vagyok, kap-e?

A fentebbi tapasztalatok birtokában nem volt mit választanunk. Az úgynevezett "részeg piacra" is elbaktattunk. Ott előbb az ellenkezőjéről kérdeztük a "kereskedőket":

– Mennyit ad a dollárért?

– Hatot. Nagyobb tételért valamivel többet.

– És az euróért?

– 7,58-at, esetleg 7,60-at.

– Többet mint a bankok?

– Persze, másképpen oda vinnék az emberek a valutát.

– És mennyiért árulja őket?

– A dollárt hat harmincért, az eurót hét hetvenért. Mennyi kell?

Célunk nem pénz-, hanem tapasztalatcsere volt, így az üzlet elmaradt.

Új ismereteink viszont igen hasznosnak bizonyultak. Nem csupán azt tudtuk meg, hol nem lehet és hol lehet (és mennyiért) valutát adni, venni, de azt is: mennyi az "árfolyama" az NBU próbálkozásainak... Stílusosan: egyelőre egy lyukas garast sem érnek.

Nigriny Szabolcs