2008. november 20., csütörtök Országos közéleti lap IV. évfolyam, 181-182. (649-650.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Mozgalmas hétvége

Megyénk két nagyvárosa a bűnözés fellegvára. Munkácson és Ungváron történik ugyanis a bűncselekmények mintegy fele. Éppen ezért az itteni események közvetlen kihatással vannak az egész régióra. Különösen mozgalmasak voltak az utóbbi napok.

Munkácson lopási kísérlettel kezdődik a bűnügyi krónika. A hazafelé tartó fiatalember messziről észrevette, hogy valaki matat a kapuzárral. Közelebb érve egy sötétbőrű férfit látott, aki megpróbált bejutni. Rákiáltott az illetőre, aki nyomban futásnak eredt. Nem jutott messzire, mert a tulajdonos maroktelefonján felhívta a városi kapitányságot, s a közelben tartózkodó egyik őrjárat utolérte és őrizetbe vette. A rendőrök régi ismerősükkel találkoztak, akit már több ízben ítéltek el különböző bűntettekért.

A lakásbetöréseken kívül a munkácsi rendőröknek a kábítószerélvezők, illetve a drogdílerek okozzák a legtöbb fejtörést. Sok fiatal kedveli a marihuánát, aminek újabban alkohollal fokozzák a hatását.

A Jaguár kommandós egység őrjárata a Béke utcában figyelt fel a dülöngélő fiatalemberre. A felszólításra, hogy igazolja magát, előbb szitkozódott, majd ököllel a rendőrökre támadt. A tizenkilenc éves ifjúnak azonban semmi esélye nem volt. A zsebében egy tasakot találtak, amiben marihuána volt.

Ugyanez az őrjárat nem sokkal később ismét összetűzésbe keveredett egy szintén alkohol- és kábítószermámorban úszó egyénnel. A huszonhat éves férfi is szembeszállt a rendőrökkel, de az ő ellenállása is reménytelen kísérletnek bizonyult. Nála egy fehér porral teli zacskót és valami zavaros folyadékot tartalmazó injekciós fecskendőt találtak.

Aznap a munkácsi rendőrök további hat, kábítószerrel történő visszaélésre derítettek fényt.

A megyeszékhelyen a munkácsi eseményekkel ellentétben az erőszaké volt a főszerep. A városi rendőrség sajtószolgálatának tájékoztatója szerint ezen a hétvégi napon tizenkét incidenshez kellett kivonulniuk. Kijovics Katalin szóvivő elmondta, hogy Ungváron egy nap leforgása alatt ennyi súlyos erőszakos cselekmény emberemlékezet óta nem történt.

Az események láncolata lakossági bejelentéssel indult. A telefonáló elpanaszolta, hogy volt veje teljesen megbolondult, túszul ejtette a családot és annak kiirtásával fenyegetőzik. Ezt a problémát meg sem oldották, amikor egy csupa vér fiatalember lépett be a kapitányságra. Azt mondta, valakik a nyílt utcán megtámadták és minden ok nélkül megverték. Fél óra sem telt el, amikor újabb sértett jelentkezett, akit ugyanazon a helyen vertek meg ismeretlenek.

Mindezzel azonban nem ér véget a durva események sorozata. Az egyik operatív nyomozócsoport a Lobacsevszkij utcában akasztott emberre bukkant. Mivel nem hagyott hátra búcsúlevelet, tettének oka ismeretlen marad. Annyi derült ki a negyvenéves áldozatról, hogy nem volt állandó munkahelye és nehéz körülmények között élt. A holttesten nem találtak idegenkezűségre utaló nyomokat.

Nem sokkal később szomszédok közötti pofozkodásban kellett igazságot tenniük a rendőröknek. Két férfi veszett össze. A konfliktus kirobbanásában az alkoholnak is szerepe volt.

A következő bejelentő zsebtolvajlás sértettje lett. Valaki elemelte a tárcáját, amiben háromezer hrivnya készpénz volt. Majd újabb holttestre bukkantak a Szurikov utcában. A hatvanhét éves asszony halálát a feltételezés szerint nem erőszakos cselekmény okozta.

A nap további részében több családi konfliktushoz is rendőrt hívtak. Az egyikben egy apa verte a lányát, a másikban édesanyjára támadt rá harminchárom éves foglalkozás nélküli fia. A határátkelő közelében tíz darab éleslőszert találtak egy járókelőnél. Az esti órákban pedig újabb esethez riasztották a rendfenntartókat. A Lehockij utcában egy épület mellett a feleségét találta holtan valaki. A halál okát a kórbonctani vizsgálat volt hivatott megállapítani.

A késő esti órák is tartogattak még eseményeket. A belvárosban a Posta téren gyalogost gázolt egy személyautó. A harmincéves aszszonyt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

B. Cs.

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó