| 2008. november 18., kedd |
Országos közéleti lap |
IV. évfolyam, 180. (648.) szám |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Korán reggel újságírók részvételével tartotta meg aznapi eligazítását Petro Lucjuk, a megyei közlekedésrendészet vezetője. A beosztottak némi izgalommal készülődtek, mert nem megszokott, hogy riporterek figyelik minden mozdulatukat. És persze tegnap volt a KRESZ-sértőkkel szembeni szigorított eljárások alkalmazásának első napja. »»
|
Eszeny image-ét jelentős részben a Ritmus néptáncegyüttesnek köszönheti. A település vi-szont nemcsak néptáncosairól, hanem hímző asszonyairól is nevezetes. Munkáik iránt rendkívül nagy a kereslet. Bátyko Ella tevékenysége már legendának számít. »»
|
A gazdasági válság felülírta az eredeti terveket, így az ország elnöke már nem ragaszkodik mindenáron az előrehozott választásokhoz, s kész elfogadni egy új koa-líciót akár a jelenlegi parlamentben is ez körvonalazódik Viktor Baloga interjújából, amit az Inter televízió Podrobnosztyi Tizsnya hírháttér-műsorának adott. »»
|
Bizonyára emlékszik még a kedves olvasó Pelikán elvtárs elhíresült mondatára a Tanú című filmből, amelyet a Magyarországon termesztett naranccsal kapcsolatban tett: "Kicsi, egy kicsit sa-vanyú, de a miénk!". »»
|
Két hete finiselt a megyei labdarúgó élvonal. Szoros és kiélezett ponthajhászáson vagyunk túl. Javult a pályák állapota és a korábbi igencsak gyakori rendbontások sem borzolják már any-nyira vidékünk futballrajongóinak kedélyeit. A múlt évhez hasonlóan a megye legjobb labdarú-gócsapatait, játékosait, edzőit és játékvezetőit az idén is gálaesten méltatták és tüntették ki. »»
|
|
Ungváron eladó a Merilyn pizzéria
Az Avangard stadion közelében, a szlovák konzulátustól 700 mé-terre lévő háromszintes téglaépület alapterülete 440 m2. A létesít-ménynek három bejárata van. Saroképület révén két utcára nyílik. A földszint és az első emelet teljes elkülönítése is megoldható. Az ud-var privatizált. Az épületben irodák, több bankett-terem, korszerűen fel-szerelt konyha van. A bővítés és a belső tér átalakítása megoldható. A pizzéria körül tágas parkoló van kialakítva.
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |