|
Kulcslyuk
"...az életemben minden a zene körül forog"
A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...
Rovatunk mai vendége Bárány József, a Mezővári Művészeti Iskola igazgatója.
Hány éve van a pedagógusi pályán?
1967. szeptember elsején, tehát már negyvenegy éve kezdtem el a tanítást a Mezővári Középiskolában mint ének-zene tanár. 1968-ban szülővidékemen, Ugocsában, a Nagyszőlősi Zeneiskolában folytattam. Rá egy esztendőre megalapítottam a Tiszapéterfalvai Zeneiskolát, melyet öt évig irányítottam. 1977. szeptember elsejétől pedig a Mezővári Művészeti Iskola igazgatója vagyok.
Honnan ered a zene iránti elhivatottsága?
Bár a szüleim nem voltak zenészek, de szerették a muzsikát és kiváló adottságokkal is rendelkeztek. Elsősorban édesanyám, aki még most, 86 évesen is bármelyik magyar népdalt vagy nótát el tudja énekelni. Bizonyára tőle örököltem ezt a hajlamot én is, akárcsak a család többi tagja. Szinte gyerekkoromtól erre a pályára készültem, és mind a mai napig örömömet lelem benne.
Mi a szakterülete?
Karmesteri szakon szereztem diplomát. Nemrég alakult meg a járási kultúrosokból és a környék három iskolájának tanáraiból egy 75 tagú énekkar, melynek én vagyok a dirigense.
Nem lehet könnyű ennyi embert irányítani, vezetni. Meg lehet ezt tanulni?
Nem. Azt kell elsajátítani, hogyan találjuk meg az emberekkel a közös hangot. Ehhez mélységes alázatra van szükség. Nagy hiba, ha egy főnök vagy vezető azt hiszi magáról, hogy ő mindent tud, hogy ő a legokosabb.
A laikusok szerint a karmester szerepe másodlagos. Az a fontos, hogy a zenészek és az énekesek értsék a dolgukat. Valóban ilyen egyszerű a helyzet?
Gyakran bizony még bohóckodással is megvádolják a dirigenst. Pedig nagy szerepe van, hiszen ő az, aki összehangolja a zenészek játékát, a kórustagok énekét. Bármennyire hihetetlen, de az előadás közben a legkisebb mozdulatnak, mimikának is összhangban kell lennie a zenével. Mindez komoly munkát és önfegyelmet igényel a karmestertől.
Előfordul, hogy hangos szóval teremt rendet?
Igen, de másodpercek alatt ráébredek, hogy ez hiba volt.
Jó emberismerő?
Az igazi művészembernek annak kell lennie. Mivel ránk jellemző az érzékenység, így egy pillantásból fel kell ismernünk, milyen emberrel állunk szemben.
Mi háborítja fel?
Rendkívül érzékenyen reagálok az emberi gyarlóságokra. Különösen arra, ha felnőtt, komoly szakemberekkel úgy kell beszélnem, mint az óvodásokkal. Százszor elmondani valamit egy és ugyanazon személynek, az valóban kihoz a sodromból.
A kórus és az iskola vezetése mellett jut ideje hobbira, szórakozásra?
Igazából az életemben minden a zene körül forog. Ám egy-egy tiszai kirándulásra, akárcsak az olvasásra, időt szakítok.
Mit szól a munkamániájához a család?
Tudomásul vették, és megértik, hiszen a feleségem és a lányom is pedagógus. A nejem már több mint negyven éve ukrán nyelvet és irodalmat tanít a helyi középiskolában, a lányom szintén itt tanár, végzettsége szerint botanikus.
A lánya nem is gondolt a zenei pályára?
Bár a zeneiskola zongora szakát elvégezte, de gyerekkorától a virágok, növények bűvöletében élt. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem kertészmérnöki szakán szerzett diplomát. Két unokával ajándékozott meg bennünket. Az idősebbik hegedülni tanul.
Hol ismerkedett meg a feleségével?
Az iskolában. Őt friss diplomásként helyezték a községbe. Harminchat éve házasodtunk össze.
Ennyi idő alatt sikerült megfejtenie a jó házasság titkát, ha van egyáltalán ilyen?
Szerintem van. Egy húzd meg, ereszd meg játékhoz hasonlítanám, ahol mindkét félnek meg kell tanulnia engedni is. Egyiküknek sem szabad túlfeszíteni azt a képzeletbeli húrt, és azt a bizonyos kalapot is közösen kell viselniük.
Maximalista?
Igen. Nem szeretek félmunkát végezni, és ezt a környezetemtől is megkövetelem.
A technika a zenei világot is mindinkább meghódítja. Már a komputer is zenét szerez, és a számtalan zenemasina helyettesíti az együtteseket...
A műszaki haladást nem lehet és nem is szabad megállítani. Véleményem szerint azonban a legzseniálisabb találmány sem tudja pótolni az élőzenét.
A karmesterek között is létezik szakmai féltékenység?
Annak ellenére, hogy a megyében alig vagyunk páran karmesterek, bizony már magam is tapasztaltam.
Mulatós típus?
Szeretek jó hangulatot teremteni magam körül. Imádok énekelni, még napközben is gyakran dúdolgatok.
Van olyan vágya, álma, amit szeretne megvalósítani?
Évtizedes vágyam egy járási szimfonikus zenekar megalapítása. Addig nem megyek nyugdíjba, míg ezt meg nem valósítom.
Varga Márta
Kedvencek:
Étel: csirkepaprikás
Ital: a muzsalyi Izabella vörösbor
Állat: macska
Növény: szomorúfűz
Virág: vörös rózsa
Zene: Liszt és Csajkovszkij művei
Könyv: történelmi témájúak
Erényének tartott tulajdonsága: lojalitás
Negatív vonása: a túlzott lojalitás
|