2008. november 13., csütörtök Országos közéleti lap IV. évfolyam, 177-178. (645-646.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Akik a szegények vérén híznak

A nemzetbiztonsági szolgálat (SZBU) nyilvánosságra hozta a kenőpénzeket kedvelő politikusok, honatyák névsorát. A listát a szolgálat korrupció elleni harcának eredményeiről tartott munkamegbeszélésen ismertették.

A gyanúsítottak között első helyen a munkaügyi és szociálpolitikai minisztérium áll, ahol a tisztviselők az SZBU adatai szerint a legszegényebbek, legelesettebbek vérén híznak. Az említettek között szerepel Dmitrij Szvjatas "régiós" képviselő, valamint a BJUT parlamenti frakciójában ülő Szerhij Filizsanszkij és Ivan Szidelnik. A legérdekesebb, legkirívóbb figura azonban Hennagyij Moszkal, akit azzal gyanúsítanak, hogy arra jogosulatlan személyeknek adott háborús veterán státust. Továbbá autócsempészéssel és földek szabálytalan odaítélésével is vádolják. A feltételezett bűnlajstrom szerint a Nasa Ukrajina színeit képviselő honatya csehországi és macedóniai ingatlanjaihoz sem törvényes úton jutott. Moszkalnak e két országban szállodái vannak, mondta el a fórumon a kárpátaljai származású Durdinec Tibor.

Az SZBU alelnöke beszámolt arról a csempészési ügyről is, melynek egyik gyanúsítottja a Bereg-Grupp Holding, mely évente négyszázmillió hrivnyával rövidítette meg az államot. A bűnvádi eljárás nyomán megindult az SZBU elle-ni támadássorozat. Oleg Radkovszkij, BJUT-os parlamenti képviselő, a holding tiszteletbeli elnöke vádjai szerint a nemzetbiztonsági szolgálat a konkurencia megrendelésére dolgozik. A főügyészség azonban semmi szabálytalanságot nem fedezett fel a szolgálat által folytatott eljárásban – mondta Durdinec Tibor.

A nemzetbiztonsági szolgálat más korrupciós ügyeket is feltárt. Az alelnök példaként említette Mihajlo Volinecet, a BJUT frakció képviselőjét, aki a bányászok támogatására kiutalt pénzekből nyolcvanmillió hrivnyát minden jel szerint törvénytelen célokra fordított. A képviselő tulajdonában lévő vállalatnál folyó vizsgálatot Volinec megkísérelte leállíttatni. Hasonló próbálkozások történtek más honatyák részéről is.

Valentin Nalivajcsenko, az SZBU megbízott elnöke a munkaügyi és szociálpolitikai minisztérium csinovnyikjaival kapcsolatban elmondta, hogy a tárcánál az idén hatvanmillió hrivnya költségvetési pénz eltulajdonítását akadályozták meg. Egy alkalommal, 18 500 kerekesszék vásárlásakor minden egyes rokkantaknak szánt kocsi árából kétezer hrivnyát a csinovnyikok tettek zsebbe.

A baj csak az, jegyezték meg a fórum résztvevői, hogy a bírósági szakaszba lépett korrupciós ügyek tárgyalását évekig elhúzhatják.

KISZó-összeállítás

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó