|
A milliárdok csapdája
A múlt hét óta tudjuk, hogy a washingtoni székhelyű Nemzetközi Valutaalap (IMF) kész évi 4 százalékos kamat mellett 16,5 milliárd dolláros hitelkeretet biztosítani Ukrajnának a pénzügyi válság kezelésére. Nem csak azért kapja fel erre a fejét a világgazdaságban némiképp járatos olvasó, mert néhány hónappal ezelőtt éppen az Egyesült Államok gazdasága került csődhelyzetbe, hanem azért is, mert a tény a maga nemében egyedülálló. Eddig ekkora nagyságú hitelcsomagot sem más országnak, sem Ukrajnának még soha nem ajánlottak fel. Viszont az már ma borítékolható, hogy mindennek a lakosság számára húsbavágó következményei lesznek.
A hitelcsomag egy úgynevezett 17 hónapos, készenléti keret, ami azt jelenti, hogy az összeget 2010 március végéig lehet lehívni. A kölcsönt ugyanakkor nem feltétlenül kell felhasználni, ám az lenne a meglepő, ha éppen Ukrajna nem élne ezzel a lehetőséggel. Sőt, már az elhelyezésre vonatkozó terveket is lebegteti a média. Többek között jó néhány bankintézet államosítását.
Hogy erre vagy más célra költjük a rendelkezésre álló összeget, az egy dolog. Sokkal szomorúbb, hogy az ország lakosságának jelenlegi törlesztési kötelezettsége nemzeti valutára átszámítva még a tizenhat és fél milliárdnál is jóval több, egészen pontosan százmilliárd dollárra rúg.
Az egészet úgy kell elképzelni, mondta egy sokat tapasztalt ismerősöm, mintha valakinek nagyon sok tartozása lenne. Az illető ugyan mindig befizeti a számlát, de ha mégis elérkezik az a pillanat, hogy például a villanyszámlát nem képes kifizetni, és fenyegető, hogy le fogják kapcsolni a villanyt, akkor egy rokonához fordul kölcsönért. Ekkor dönti el, hogy kéri-e ezt, vagy sem. Mert ezzel azt is bevállalja, hogy a kamat ugyancsak az ő zsebét terheli majd.
Arra a kérdésre, hogy milyen pozitív és negatív hatásai lehetnek a kölcsönnek, azt felelte: kedvező hatása annyi, hogy nem megyünk csődbe, vagyis a példánál maradva, nem kapcsolják le a villanyt. Negatív hatása viszont az, hogy fizetnie kell.
A tizenhat és fél milliárd végeredményben egy biztonsági fedezet, ellenben amennyiben felhasználjuk, kegyetlenül megszenvedjük, hiszen nagy botorság lenne azt képzelni, hogy az IMF valamiféle jótékonysági intézmény. És ne feledjük: mivel dollárban vesszük fel a kölcsönt, a mindenkori dollár-kamatszint (az amerikai zöldhasú árfolyama jelenleg még mindig közel a nemzeti valuta hat egysége) szerint kell visszafizetni.
Bármennyire is igyekszik szépen csillogó ajándékpapírba csomagolni "jószívűségét" a Nemzetközi Valutaalap és állítja be a dolgokat úgy, hogy segítő jobbot nyújt a kútba esett fuldoklónak a lényeg a kőkemény üzlet, ami a fuldokló életénél is fontosabb szempont.
Végezetül egy kis számtan. Nem tudom, kiszámolták-e, mennyi a 16,5 milliárd évi 4 százalékos kamata? Én megtettem: 660 millió nem hrivnya! dollár. Ez 15 év alatt 9,9 milliárd USD. Vagyis 26,4 milliárdot fizetünk vissza a 15 év alatt. Ukrajna a függetlenség alig több mint 15 éve alatt százmilliárd dollárnyi államadósságot "kalapált" össze. Ez a szám ilyen gazdaságpolitika mellett várhatóan a következő másfél évtizedben sem lesz kevesebb. Vagyis 15 év múlva, 2023-ra, "testvérek" között is 250300 milliárd amerikai dollár lehet az ukrán államadósság.
Gyermekeink, unokáink szép jövő elé néznek!
Nigriny Szabolcs
|