Az utóbbi hetekben rengeteget cikkeznek arról, a gazdasági válság kapcsán mennyi pénzt veszítettek az ukrán milliárdosok és milyen nehezen megy a soruk. Az ukrán írott és sugárzott médiában, az interneten mindenfelé táblázatokat, listákat gyártanak, a gyárak és részvények értékének csökkenésével foglalkoznak. A Korrespondent szerint a krízis két hónapja alatt az ország éves költségvetésének megfelelő összeggel, mintegy százharmincmilliárd hrivnyával lett könnyebb oligarcháink pénztárcája.

A tőkepénzesek cézárja, Rinat Ahmetov vállalatai október végére értékük ötven százalékát veszítették el, ami azt jelenti, hogy 29 milliárdjából mára "csupán" 13 maradt. Milliárdos klubtársai sem jártak jobban, Szerhij Taruta donbászi holdingbáró 4,8 milliárdot veszített, a szocialista Volodimir Bojko, a mariupoli kohászati gyár tulajdonosának aktívái 4,2 milliárddal érnek kevesebbet.

Mielőtt bárki sajnálni kezdené vagyonos honfitársainkat, megnyugtatásukra elmondom, a nagy sírás-rívás csak színház. Azontúl, hogy érdekes csámcsognivalóval látja el a közvéleményt, és port hint az emberek szemébe, nem sok értelme van. Mert akik már-már elhiszik, hogy nagypénzű vállalkozóinknak ezentúl nem lesz mit a tejbe aprítaniuk, tévednek. Mialatt a világkrízis totális összeomlással fenyeget, Monte Negro, az adriai tengerpart festői tájain soha nem tapasztalt sebességgel cserélnek gazdát az üdülők. A jobbnál jobb földterületekért sorban állnak az ukrán és az orosz bizniszmenek, mintha az elmúlt hetek történései során nem apadt, hanem dagadt volna a pénztárcájuk. Úgy néz ki, a válság csak ráirányította a figyelmüket, mibe érdemes átmenteni vagyonukat. Drágul a gáz és az áram, viszont jutányos áron szerezhető föld és ingatlan. És élnek is az alkalommal. Kezükre játszik, hogy a válságkezelés céljából létrehozott stabilizációs alap segélyei is a leggazdagabbak vállalkozásait segítik ki a kátyúból.

Engem sokkal jobban aggaszt annak a több ezer embernek a sorsa, akik a termelés-visszaesés miatt utcára kerülnek. Ha ehhez még hozzáadjuk a külföldön dolgozó több százezres ukrán kontingenst, akiket most hátraarcra kényszeríthetnek, nyilvánvaló, hogy a szociális katasztrófa elkerülhetetlen. Lehet, túl borúlátó vagyok, de kétlem, hogy a Nemzetközi Valutaalap hitele minden egyes kenyérkereset nélkül maradó családnak megélhetést biztosít egyik napról a másikra. A világválság ukrajnai hatásai még bőven előttünk vannak. A nincs ugyanis nagy úr. Többnyire a bűnözés mértékének erősödésével, az öngyilkosságok számának növekedésével, a konfliktusok kiéleződésével, a nemzetiségek konfrontációjával fenyeget.

Magyar Tímea