A rovat mai vendége Tyahur László, a Munkácsi Humán-Pedagógiai Főiskola rektorhelyettese, a tanítóképző vezetője.

– Pedagóguscsalád sarja. Meg sem fordult a fejében, hogy más hivatást válasszon?

– Édesapám történelemtanár volt, édesanyám alsó tagozatos tanítónő. Először az Ungvári Állami Egyetem fizika karán kaptam diplomát, de ez nem jogosított fel a tanításra, így a drohobicsi főiskolán utóképzéssel pedagógiai képesítést is szereztem. Tizenhat éve tanítok és soha nem csalódtam. Jó érzés, amikor a diákok azt mondják nekem, kaptunk öntől valamit, amit másoknak is továbbadhatunk.

– Tanulmányai során nem gyűlt meg a baja az ukrán nyelvvel?

– Soha. Mi odahaza ukránul, magyarul, ruszinul is beszéltünk és olvastunk. Bírtam mindhárom nyelvet, így gondom sem akadt velük.

– A tanárok sokat panaszkodnak a mai gyerekekre. Baj van a hozzáállással, a szorgalommal.

– Úgy érzem, nekem könnyebb dolgom van, mint mondjuk egy iskolai oktatónak, hisz a tinédzserek úgy érzik, övék a világ. Az én diákjaim már gyakorlatilag felnőttek, tudják, hogy itt már az életre készülnek. Persze ők is különbözőek, minden kosárban van egy másféle alma is, hogy egy hasonlattal éljek.

– Ez a más alma többnyire fiú vagy lány?

– Változó. Van, aki helytelenül értelmezi a jövőjét. Aki szülői nyomásra jön hozzánk, nem lát perspektívát a tanításban. Az ilyen fiatalból nem lesz jó tanár.

– Tizenhat éves tinédzsereket már nem állíthat a sarokba. Hogyan szokott büntetni?

– Rossz jeggyel nem érek el semmit, inkább elmagyarázom a problémás egyénnek, miért helytelen a viselkedése, az életből vett példákkal próbálom megmutatni neki a helyes utat.

– Hány órát tölt a munkahelyén?

– Napi tizenkettőt.

– A felesége ezt hogy tolerálja?

– Mivel ő is a tanítóképző pedagógusa, konkrétan pszichológus, megért engem. Otthon viszont igyekszünk minél kevesebbet beszélni a munkahelyi problémákról.

– Milyen körülmények között ismerkedtek meg?

– Jó néhány évig már együtt dolgoztunk, amikor egy nap hirtelen észre is vettük egymást. Elég sokára szántam rá magam a házasságra. Három éve volt az esküvőnk és november végére várjuk az első babánkat.

– Hogy készül az apai szerepre?

– Örömmel, bárki lesz a kis jövevény, mert egyelőre nem tudjuk a nemét. Lapozgatom a szakkönyveket és ismerőseimtől, kollégáimtól érdeklődöm a rám váró feladatok felől.

– Nem tart az álmatlan éjszakáktól?

– Mit tehetnék? Ezeket vállalni kell.

– Apás szülés lesz?

– Nem valószínű. Nem szeretném, ha a feleségem helyett velem foglalkoznának a szülésznők.

– Hány gyereket terveznek?

– Úgy gondolom, nem állunk meg egy babánál.

– Van valamilyen hobbija?

– A horgászás. De nem a hal, hanem a csend, a nyugalom, a szép táj miatt megyünk ki a Latorcára vagy messzebbre. Amíg nőtlen voltam, kilencven kilométert is megtettem biciklivel, hogy eljussak egy-egy kedvenc horgászóhelyemre. Ma már autóval megyünk. A feleségem is nagyon szeret pecázni. Igazi lelki társak vagyunk. A másik hobbim a festészet. Autodidakta módon képeztem magam és legszívesebben tájképeket, csendéleteket készítek. Van grafika, olaj, pasztell... Ha egyszer sok időm lesz, lehet, hogy megpróbálom kiállítani azokat.

– Ki a példaképe a képzőművészek közül?

– A kárpátaljai festőiskola nagyjai, például Kassai, Boksay.

– Kevesen képesek kilencven kilométert lebiciklizni. Ez komoly sportteljesítmény.

– Régebben sokat edzettem. Például napi négy órát foglalkoztam testépítéssel.

– Extrém sportokkal nem próbálkozott?

– Annak idején a tajgában a műszaki alakulatnál szolgáltam, ahol módom volt kipróbálni az aknászatot, a robbanótechnikát. Ez elég extrém időszak volt az életemben.

– Gyűjt valamit?

– Régebben bélyegeket. Majd ha eljön az ideje, az albumaimat a gyermekemnek ajándékozom.

– A műszaki dolgokkal hogy boldogul?

– Szívesen szerelgetek saját kezűleg, legyen szó háztartási gépről vagy autóról.

– Ön nyugodt ember benyomását kelti. Mivel lehet mégis kihozni a sodrából.

– A pontatlansággal. Ha valaki nem készül el idejében azzal, amit vállal.

– Van valamilyen életelve?

– Arra törekszem, hogy ne ártsak másoknak.

– Egy időutazás alkalmával merre indulna el?

– Mindig előre kell menni, abban reménykedve, hogy felfedezünk valami újat. De emlékezni kell a múltra, hisz minden tapasztalatunk a megélt dolgokból származik. Úgy ötszáz évet ugranék előre.

– Vannak, akik azt jósolják, addigra az emberiség elpusztítja önmagát.

– Ha az emberiség nem kap észbe sürgősen, megtörténhet. Ezért lenne érdekes megnézni, mit találunk öt évszázad múlva.

Magyar Tímea

Kedvencek:

Étel: kolozsvári káposzta

Ital: natúr gyümölcslé

Zöldség: paradicsom

Gyümölcs: alma

Szín: zöld

Zene: klasszikus

Film: Az utolsó szamuráj

Állat: ló

Növény: tölgyfa

Napszak: reggel

Erényének tartott tulajdonsága: precíz

Negatív vonása: lobbanékony