| 2008. november 1., szombat |
Országos közéleti lap |
IV. évfolyam, 171. (639.) szám |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Mint egy nálánál négy évtizeddel fiatalabb nő miatt a családját elhagyó, második vagy harmadik virágzását élő őszülő halánték, aki karácsony szent ünnepén mégiscsak visszaköltözik otthonába, az október vége is megemberelte magát. A szokásosan nyirkos, szürke és reménytelenül szomorú ábrázata után ezen a héten a szebbik arcát is megmutatta. Talán épp a két ünnep miatt. »»
|
A külföldi szakemberek véleménye szerint Ukrajna késve reagált a pénzügyi világválságra. E mulasztásért a Nemzetközi Valutaalap (IMF) gyorssegélye ellenére nagy árat kell fizetni. A pénz-piacon uralkodó kaotikus állapotok nem csupán az üzleti szférát rengetik meg, hanem az átlag-polgár megélhetését is fenyegetik. Szakemberek véleménye szerint a válságból még csak ízelítőt kaptunk. »»
|
Megyeszerte zajlanak az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) alapszervezetei-nek beszámológyűlései. Terítékre kerülnek a helyi magyar közösséget érintő legfontosabb kér-dések. »»
|
Jó hangulatú, remek iramú, küzdelmes és élvezetes kupacsatát vívott egymással az FK Zakarpattya és az ország egyik kirakatcsapatának tekinthető Sahtar Doneck. A több mint hétezer drukker a lefújás után annak ellenére megtapsolta a hazai futballistákat, hogy sima, 41-es vere-séget szenvedtek a címvédőtől. »»
|
|
Ungváron eladó a Merilyn pizzéria
Az Avangard stadion közelében, a szlovák konzulátustól 700 mé-terre lévő háromszintes téglaépület alapterülete 440 m2. A létesít-ménynek három bejárata van. Saroképület révén két utcára nyílik. A földszint és az első emelet teljes elkülönítése is megoldható. Az ud-var privatizált. Az épületben irodák, több bankett-terem, korszerűen fel-szerelt konyha van. A bővítés és a belső tér átalakítása megoldható. A pizzéria körül tágas parkoló van kialakítva.
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |