|
Oscar mágikus ereje
Minden évben sor kerül a legnagyobb elismerést jelentő filmes díj, az Oscar várományosainak jelölésére. A téma nem hagyta hidegen az amerikai kutatókat sem.
A Harvard és a Kaliforniai Egyetem szociológusai nemrég közös kutatásba kezdtek. Az amerikai filmakadémia archívumában kutakodva azt vették górcső alá, hogy 1927 és 2005 között kik voltak Oscar-díjra jelölve. Ennek alapján pedig összeállították azoknak a feltételeknek a listáját, amelyeknek egy "átlagos" Oscar-díjra jelölt színésznek meg kell felelnie. Érdekes megállapításra jutottak. Kiderült, nem is annyira a teljesítmény a mérvadó, és a drámai színészeknek kilencszer nagyobb az esélyük. A következő meghatározó tényező, hogy hány filmet forgattak abban az évben. A versenytársak száma ugyanis ezzel egyenes arányban növekszik. A női színészeknek kissé könnyebb a dolguk férfitársaiknál, mivel kevesebben vannak. Azoknak is esélyük van a sikerre, akik a filmes világban nagy elismerésnek örvendenek és a múltban már jelölték őket, esetleg egy korábban díjazott rendezővel, illetve forgatókönyvíróval dolgoztak.
...hogy a túlzsúfolt programok tompítják a gyermeki fantáziát? Erre a megállapításra jutottak angol kutatók, akik kísérleteikkel bebizonyították, hogy gyermekeinknek többet ártunk, mint használunk azzal, ha állandó, tanórán kívüli programokat szervezünk nekik. Hagyni kell időt a lustálkodásra is, amely serkenti a kreativitást, és elősegíti a fantáziadús gondolkodást.
...hogy kitől származik a Csendes-óceán név? A portugál felfedezőtől, Fernao de Magalhaestől, ismertebb nevén Magellántól, aki 1520-ban érte el a "Déli-tenger" partjait. Mivel a vizet feltűnően csendesnek találta, ráadásul szokatlan szélcsend is volt, ezért ezzel a névvel illette az óceánt.
...hogy mit neveztek egykor Brad's Drinknek, vagyis Brad Italának? Egy észak-karolinai gyógyszerész, Caleb D. Bradham által előállított italt, amelyet 1903 után Pepsi néven forgalmaznak mind a mai napig. A népszerű üdítő fogyasztását eredetileg gyomorpanaszok kezelésére javasolták.
...hogy a kínaiak már 300 körül ismerték és használták az alumíniumot? A nyugati világ csak 1827-ben fedezte fel, és annyira költséges volt az előállítása, hogy az 1855-ös világkiállításon az ára még az aranyéval vetekedett.
|