2008. október 25., szombat Országos közéleti lap IV. évfolyam, 167-168. (635-636.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Ki a "Jani"?

Az ukrán belpolitika jelenleg egy dologban stabil: a kiszámíthatatlanságában. Például még mindig nem tudni, valóban lesz-e előrehozott parlamenti választás vagy sem, és ha igen, mikor.

A kampány ennek ellenére már elkezdődött, de akár azt is mondhatom, hogy a legutóbbi választásé folytatódik. Közösségünk szempontjából akkor az volt a tét, hogy sikerül-e visszaszerezni a parlamenti képviseletet. Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke és dr. Tóth Mihály, az UMDSZ tiszteletbeli elnöke egy-egy listára is felkerült. Az, hogy a kettőből egy sem jött össze, jelentős részben a megosztottság számlájára írható. A másik kézzelfogható eredmény az lett volna, hogy magyar vizsgaközpont nyílik. Bár erre az ukrán szocialisták ígéretet tettek, de mivel egy hajszálnyival a parlamenti küszöb alatt maradtak, a helyzet megoldatlan maradt.

Azóta a nasaukrajinás Ivan Vakarcsuk oktatási és tudományos miniszter hírhedt rendelete borzolta leginkább a kedélyünket, tette kérdőjelessé oktatásunk jövőjét. A narancsos politikát előszeretettel nevezik nyugatbarátnak, ám a történtek után ez akár kisebbségellenességgel is kiegészíthető. A miniszter törekvései ellen az ukrán nagypolitika szereplői közül eddig tudomásom szerint egyedül Viktor Janukovics, a Régiók Pártjának elnöke emelte fel a szavát. Az a Janukovics, akire – jogosan vagy jogtalanul – már sok jelzőt ráaggattak, de akinek miniszterelnöksége alatt virágzott a legjobban a gazdaság, emelkedtek a reálbérek, akinek idejében még harmónia volt a többség és a nemzetiségek között.

Magyarságunk számára most az a fontos, hogy amennyiben valóban lesznek előrehozott választások, azt követően – a magyar szavazatoknak is köszönhetően – olyan kormány alakuljon, amely eltörli Vakarcsuk diszkriminatív, kisebbségellenes – s úgy mellékesen alkotmány- és törvénysértő – rendeletét, amely hozzájárul egy magyar vizsgaközpont felállításához. Csak remélni lehet, hogy Janukovicshoz hasonlóan több más párt vezetője is fontosnak érzi a nemzetiségek jogainak védelmét. Az azonban kétségtelen, hogy e téren egyelőre ő a "Jani".

Tóth Viktor

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó